Hirdetés

Vasárnapi bulvár I. - Ejtőernyős pankrátor

|

Most következő gyűjteményünk a héten történt, bulvárkategóriába sorolandó játékokat érintő beszámolókra koncentrál.

Hirdetés

Felvezető beszámolónk a „kenjünk a videójátékokra” kategóriába sorolandó, főszereplőjét érthetetlen módon félretájékoztatták a Gyakorló Édesanyák legelső gyűlésén. Sajnos a történet másik, meglehetősen fiatal főszereplője életét vesztette. Damori Miles mindössze kilenc esztendőt kapott a földi jóból, New York városa jelentette számára a szabadságot egészen addig a pillanatig, míg sajátkészítésű ejtőernyőjével leugrott lakóházuk tetejéről. Miles édesanyja éppen bevásárolni volt, mikor felügyelet nélkül hagyott gyermeke (hozzátennénk, a fiú speciális oktatásra szorult) levetette magát a magasból. A fiút 11 éves barátja találta meg a földön fekve, korházba szállítás után egy órával életét vesztette.

A tizenegy éves Shakar Murrel elmondása szerint barátja a Smackdown egyik neves pankrátorának, Jeff Hardy mozdulatát szerette volna imitálni, ugyanis „az volt a kedvenc játéka.” Az incidensről tudósító amerikai lapok gyönyörűen félreértelmezték a „kedvenc játéka” kifejezést. Gondolom a Google keresőbe beírták a Smackdown szócskát és ráleltek a SmackDown vs. Raw 2009 című videójátékra. Vajon mire következtettek a hozzáértő firkászok? Arra, hogy a SmackDown vs. Raw 2009 okozta Damori Miles halálát. Ha megkérdezünk egy hasonlókorú ivadékot, hogy miért hadonászik egy méretes husánggal, valószínűleg azt válaszolja: „mert jó játék”. Abban biztos vagyok, hogy a „játék” szó alatt nem a videójátékokat érti, bár ezt kihámozni igen bonyolult feladat, amennyiben valaki újságírói diplomával rendelkezik.

 

Régi álmomat teljesítette Matthew Perry (Jóbarátok). Végre egy cikkben szerepelhetnek a „celeb” és az „egészségre káros videójátékok” kifejezések. Számtalan élethelyzetben szerezhetünk sérüléseket, azonban nyilvánosan kijelenteni egy hanyatlófélben lévő színésznek, hogy a Fallout 3 mellett eltöltött hosszú órák közben beszedett néhány kellemetlen sérülést, nos, az meglehetősen bátor dolog. Még több bátorságról tanúskodik, ha drága pénzért leszervezett (megvásárolt) interjúnkban megdorgáljuk a műsorvezető hölgyet, hogy miért nem ismeri a poszt-apokaliptikus szerepjátékot. Szegény Matthew Perry kezei gyengének bizonyultak, győzedelmeskedett felette a gonosz kontroller, melynek súlya meghaladhatja két darab kifejlett salátáét. Bár az Xbox 360 esetében igaz lehet a súlyprobléma. Ma még jelentkezünk a rovattal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)