Hirdetés

Végre kiderült, milyen platformokra jön a Test Drive Unlimited Solar Crown

|

A játékról nem sokat tudtunk eddig, de most egy új trailer igyekszik érdekesebbé tenni számunkra.

Hirdetés

Tíz évvel ezelőtt még az Atari gondozgatta a Test Drive sorozatot, az első Unlimited játékot 2006-ban, a másodikat 2011-ben adta ki. A jogok azóta másfelé vándoroltak, és a Solar Crown már a korábban BigBen Interactive-ként működő Nacon felügyelete alatt formálódik, az alulról induló, de az évek során egyre jobb játékokat készítő KT Racing műhelyében.

A folytatást tavaly júliusban jelentették be, de a címen kívül szinte semmit nem árultak el róla. Most egy kicsit okosabbak lettünk.

Hirdetés

Azt még mindig nem tudjuk, mikor jelenhet meg, de az már legalább tiszta, hogy PC-re (Epic Games Store és Steam), PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Xbox Series konzolokra, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re és Switchre fogják kiadni. Bővebb információkra július folyamán számíthatunk, addig is az alábbi trailerrel hangolódhatunk.

A Test Drive Unlimited Solar Crownban gyönyörű autókat vezethetünk egy nyílt világban, a korábbi játékok élményét egészítik majd ki például kaszinózással.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)