Hirdetés

Végre megmutatta magát a Crash Bandicoot 4: It's About Time

|

Ahogy arra számítani lehetett, a Summer Game Fest mai élő adásában végre megnézhettük a Crash Bandicoot 4: It's About Time első előzetesét is.

Hirdetés

Nem bízták a véletlenre a Crash Bandicoot 4: It's About Time leleplezését, hiszen első körben egy kirakóst küldött szét a médiának az Activision, majd a mai Summer Game Fest livestream esetében már a címben és a borítóképen is az új Crash érkezését hirdették.

Hirdetés

Nem is kellett csalódnunk, annak rendje s módja szerint le is pörgött a Crash Bandicoot 4 első hivatalos előzetese. Az utolsó számozott epizód, a Crash Bandicoot 3: Warped még 1998-ban jelent meg, az utolsó új Crash játék pedig a 2010-es Nitro Kart 2 volt, szóval nem túlzás azt állítani, a széria rajongói ki voltak éhezve a folytatásra. Első ránézésre pedig a negyedik Crash nem is okoz majd csalódást, bejön a képbe a multiverzum, és a négy kvantummaszkról sem szabad elfeledkezni (egyelőre kettőt ismerünk, az egyik az időt, a másik pedig a gravitációt lesz képes manipulálni). Lessétek meg a játék friss bejelentő előzetesét. 

A Crash Bandicoot 4: It's About Time PlayStation 4-re, illetve Xbox One ra jelenik meg, a korábban kiszivárgott információknál egy héttel korábban, egészen pontosan 2020. október 2-án. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)