Szombat van, ilyenkor egy kicsit lelassul az élet és van ideje az embernek leülni és átgondolni a hét eseményeit. Ez az E3 2015 hetében különösen nehéz, de a tegnap este kiadott Call of Duty: Black Ops 3 trailert nézegetve eszembe jutott valami, ami egyszerűen nem hagy nyugodni.
Legutoljára a Black Ops 2 kampányában találkoztunk azzal a háborúval, amit "ismerünk". A Ghosts, az Advanced Warfare és a Black Ops 3 mind egy olyan jövőbe kalauzolnak minket, ami nemcsak, hogy mai ésszel jóformán beláthatatlan, de igazából engem nem is érdekel. Egyszerűen a jelen forgatagában nem akarok a jövő háborúira gondolni, és igazából nem is tudom átérezni az akkori emberek fájdalmát. Igaz, ami igaz, a Call of Dutyk kampánya legtöbbször nem is izzad vele sokat, hogy valóban átadja ezt az élmény. Gyakran ezért is tűnik olyan végtelenül üresnek az a pár órányi akcióorgia, amit az éves Call of Duty egyjátékos módjával töltünk. Az egész nem több, mint egy multiplayer tutorial, amit azzal a lendülettel felejtesz is el, hogy lepörgött a stáblistán az utolsó név is - ha hagyod egyáltalán végigmenni.
Többek között ezért gondolom azt, hogy a következő Call of Dutynak a második világháborúban - vagy legalábbis az egyik világháborúban - kell játszódnia. Ezzel már egy olyan alapot hozna a játék, amit a játékos ismer - és szeret -, és automatikusan megteremtené azt az érzelmi kötődést a befogadóval, amit az utóbbi években nem sikerült. Persze sokat hallani, hogy a játékosokat egyébként sem érdekli a kampány, úgyhogy az Activision ezért is nem rugdossa a stúdióit, hogy próbáljanak meg egy jelentőségteljes történetet összepakolni, amiben a karakterek esetleg képesek lennének elmozdulni egy teáskanál emocionális szintjéről. Szomorú lenne, ha a kereslet és a kínálat egy agyatlan lövöldében találkozna, de még ha így is van, meggyőződésem, hogy még a többjátékos mód szerelmesei is szívesen fogadnának egy olyan Call of Duty kampányt, ami képes valamilyen érzelmet is közvetíteni. Főleg, ha a multija is olyan hibátlan lenne, mint amilyen a CoD2-é volt.
A történet és a helyszín csak egy dolog. Az már a Call of Duty 2-vel kapcsolatosan írt Hőskori Leletek olvasottsági adataiból is egyértelmű volt, hogy a játékostársadalom a sejhaját a földhöz verné egy szimpla HD remake-ért. Az évről évre történő mikroszkopikus grafikai fejlődés nagyjából észrevehetetlen, de a Call of Duty 2 esetében már nyilván sokkal látványosabb lenne. Ennek ellenére én nem elégednék meg egy sima remake-kel vagy reboottal. A második világháború időszakából (csak, hogy a példánál maradjak) rengeteg végtelenül brutális, szívszaggató és érdekes történet vár még arra, hogy elmeséljék - vagy éppen újrameséljék. Gondoljatok csak bele, hogy milyen lenne egy Band of Brothers-szerű történeti szál, természetesen egy kis activisionös matyóhímzéssel a széleken. A minap olvastam az Indexen egy cikket egy spanyol kettős ügynökről (és kémről), aki egymagában vezette félre a németeket a világháború során. Hibátlan mellékszál lehetne belőle. És ez csak kettő azok az ötletek közül, amiket rongyosra játszanék.
Tonight barátommal is beszélgettünk most a dologról és teljesen igaza van abban, hogy nem feltétlenül kell a második világháborúra szorítkozni, főleg azért nem, mert ebben a témában az amerikaiak meglehetősen nehezen képesek elszakadni a saját hősideáljaiktól. Pedig az utóbbi évek tapasztalata alapján biztosan mondhatjuk, hogy ez nem lenne egy sátántól való dolog; a This War of Mine és a Valiant Hearts is megmutatta, vannak sokkal érdekesebb dolgok is egy golyóálló hősnél.
Nyilvánvalóan az Activision sem vak, tudja, hogy brutálisat kaszálhatna, ha megadná a játékosoknak azt, amire látszólag mindannyian vágyunk. Tudjuk róluk, hogy mindig meglehetősen ügyesen lavíroznak arra, amerre éppen pénz a játékostársadalom van, és az ott dolgozó, nálam sokkal okosabb emberek már most tudják, hogy mivel fogunk játszani 2018-ban. De most az a kérdés, hogy mivel játszunk majd 2016-ban? Mire készül az Infinity Ward?
Ugye ez az a stúdió, ami útjára indította a Call of Dutyt, amelyik lefektette a világ egyik legsikeresebb sorozatának betonbiztos, dollármilliókkal fugázott alapjait. Igaz, az Infinity Ward alapítói a fejlesztők nagy részével együtt átmentek az Electronic Arts-hoz titánokkal babázni, és ezzel bizony sokat vesztett a csapat, de azóta már bőven volt idejük betömködni a lyukakat. A Treyarch World at War folytatására - ha lesz ilyen egyáltalán - még legalább 2018-ig várnunk kell, de az IW akár már jövőre elhozhatja a maga a második világháborús Call of Dutyját. És miért ne tenné? A lelkem egy naiv pici szeletkéje szentül hiszi, hogy az Activision levonta a szükséges konzekvenciákat és nem kényszeríti rá a stúdiót, hogy folytassa a Ghosts-ot, hanem inkább egy Call of Duty: Band of Brothers, Call of Duty: World War vagy éppen egy Call of Duty: Kill 'Em All fejlesztésével bízta meg a srácokat, nem törődve a németországi eladásokkal.
Lehet, hogy nyitott kapukat döngetek és az Activision jövő májusban bejelent egy második világháborús Call of Dutyt. Lehet, hogy úgy döntenek, adnak még egy esélyt a Ghosts-nak. Lehet, hogy az Infinity Ward végleg elveszti és jönnek az idegenek és az ionfegyveres galaktikus háború a Call of Duty: War of the Worlds-ben. Nem tudom. Azt viszont senki se magyarázza be nekem, hogy nem lenne hatalmas siker egy több milliós büdzséből készülő második világháborús FPS egy nagyon tehetséges fejlesztőstúdiótól. Esetleg zombikkal.
[Kép forrása: DeviantART]
