Hirdetés

Vendetta: Curse of the Raven's Cry - ingyen kapod, ha megvetted az eredetit

|

Az év egyik legrosszabb játéka hamarosan visszatér, és a fejlesztők azt ígérik, ezúttal nem okoz majd csalódást.

Hirdetés

Még az év elején jelent meg a legalább 7 alkalommal csúsztatott Raven's Cry, amely lélegzetelállító kalózos izgalmakat ígért. Persze már az első anyagok után tudtuk, ha a játék valószínűleg katasztrófa lesz, és a sejtéseink be is igazolódtak.

A csapat nem hagyta annyiban a dolgot, ezért visszaültek a tervezőasztalhoz és nekiestek, hogy kipofozzák a játékot. A hamarosan új néven megjelenő Vendetta: Curse of the Raven's Cry a fejlesztők szerint már végső stádiumban van, és bár megjelenési dátum egyelőre nincs (ki mer velem fogadni, hogy ha lesz is, úgyis csúsztatnak rajta), hamarosan "élvezhetjük" a kalandot.

A Reality Pump nagyon izgatott, hogy végre sikerül befejezniük a játékot (mondjuk így egy évvel a megjelenés után ez nem túl jó hír), és bár elismerik, hogy nem volt minden a legnagyobb rendben, most komoly változásokat ígérnek. Új és felújított küldetések, dinamikusabb hajózás, átdolgozott kereskedelem és képességfák, alkímai, új átvezetők és teljesen új szinkron várja a játékosokat. Remélhetőleg ezúttal bugok nélkül.

Ha valaki az intő jelek ellenére az év elején megvette a Raven's Cry-t, annak ez a csoda teljesen ingyen jár. Aki nem, annak azt tanácsoljuk, hogy ebbe se ugorjon fejest, hanem várja meg az első értékeléseket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)