Hirdetés

Vérbő stratégiai játékkal búcsúztatjuk a nyarat

|

Megjelenési dátumot kapott az Immortal Realms: Vampire Wars, a Kalypso Media körökre osztott stratégiai játéka, amelynek alapjául különféle vámpírmítoszok szolgálnak.

Hirdetés

Három vámpírklán marakodik a hatalomért az Immortal Realm: Vampire Wars gótikus fantasyvilágában, vagyis ebben a helyzetben szinte teljesen mindegy, hogy melyik fél győzedelmeskedik, annak a halandók isszák meg a levét. Két lábon járó boroshordónak lenni ugyanis minden körülmények között szívás.

Hirdetés

Függetlenül attól, hogy az emberekre erőforrásként tekintő Drakul, az orrukat magasan hordva finnyáskodó Moroia (ennek a csoportnak amúgy Báthory Erzsébet áll az élén), netán az ősöreg, szinte minden emberi vonásuktól megfosztott vérszopókat tömörítő Nosfernus frakcióra esik a választásunk, a kampányt két részre bontva játszhatjuk. Egyfelől adott a birodalommenedzsment, amibe az építkezés, a toborzás és a fejlesztések férnek bele a területfoglalás iránti vággyal együtt. Amikor pedig kiterjesztenénk életterünket, akkor a határviták eldöntésének jól bevált módjához folyamodva egymásnak ront két sereg. Ha szó szerint ügyesen keverjük a lapjainkat (kártyák reprezentálják a vámpírvezér képességeit), akkor a mi csapataink maradnak állva a csetepaté végén.

Az Immortal Empires: Vampire Wars augusztus 28-án jelenik meg PC-re, valamint Nintendo Switch, PlayStation 4 és Xbox One konzolokra.

Nektek hogy tetszik?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)