Hirdetés

Vicces jelölést alkalmaztak a Cyberpunk 2077 fejlesztői minden olyan tartalomra, amit Kína miatt kellett cenzúrázni

|

Ha Kínában akarsz játékot kiadni, alkalmazkodnod kell a szabályokhoz, de attól még kezelheted a helyzetet humorral, ahogy a CD Projekt Red.

Hirdetés

Februárban eredményes támadást intéztek hackerek a CD Projekt szerverei ellen, minek következtében egy sor kényes adathoz jutottak - köztük játékok forráskódjaihoz. A lengyel kiadó/fejlesztő igyekezett megakadályozni, hogy a bűnözők túl tudjanak adni zsákmányukon, később pedig azt is, hogy nyilvánosságra hozzák mindazt, amit megszereztek, de láthatóan egyik ügyben sem jártak sikerrel.

Így aztán elvileg bárki hozzáférhet a forráskódokhoz és olyan értesülés is napvilágot látott, amely alapján úgy tűnik, hogy saját szórakoztatásukra készítettek videós összeállítást a Cyberpunk 2077 bugjaiból a fejlesztők.

Hirdetés

Most pedig azt is megtudhattuk, hogy miként flagelték (értsd: milyen jelöléseket használtak) a CDPR berkein belül bizonyos okokból finomításra szoruló tartalmakra. A meztelenségtől az explicit és erőszakos tartalmakon át a vallásig több téma is szerepel a Redditen megosztott képen, és bizony a sor végén ott szerepel Kína is, amelyhez a roppant találó Winnie the Pooh, azaz Micimackó jelölés társul.

Ha valaki nem tudná, Kínában betiltották Alan Alexander Milne gyermekkönyvének központi figuráját, mert a rezsim nem tűrhette, hogy pufók játékmackóhoz hasonlítsák az ország vezetőjét, Hszi Csin-ping elnököt. Emiatt kényszerült például a Square Enix arra, hogy a Kingdom Hearts 3 kínai verziójában kiblőrözze szegény Micimackót.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)