Hirdetés

Világpremierekkel jön az idei első Future Games Show

|

40-nél is több játékot láthatunk majd a márciusi rendezvényen.

Hirdetés

Miként több más digitális videojátékos rendezvény, a GamesRadar+ által szervezett Future Games Show is a koronavírus-járvány kitörését követően szökkent szárba, és mivel ezt az évet is hagyományos E3 nélkül fogjuk kihúzni, nincs abban semmi meglepő, hogy idén megint online formátumban mutatják meg a kiadók és fejlesztők, hogy mi rotyog a boszorkánykonyhájukban. Egyesek, mint a Sony, saját bemutatókat tartanak, mások viszont úgy remélnek nagyobb publicitást, ha hozzácsapódnak egy már bejáratott rendezvényhez.

A 2020 és 2021 után idén is megtartott Future Games Show a tervek szerint több mint 40 játékot lát majd vendégül, amelyek közül 8 alkotás első alkalommal lép a nyilvánosság elé, tehát világpremierekre is készülhetünk. Persze helyén kell kezelni az FGS-t, mert szinte bizonyos, hogy nem itt fogják például leleplezni a Grand Theft Auto 6-ot, de ettől még érhet minket kellemes meglepetés. Továbbá fontos tudni, hogy javarészt 2022-ben érkező játékokról van szó.

Hirdetés

A bulira március 24-én, csütörtökön kerül sor, mégpedig 23 órától, azaz könnyen éjszakázás lehet belőle, ha két trailer között a műsorvezető (kinek kilétét csak később ismerjük meg) és vendégei hosszan elcsevegnek minden trailer vagy gameplay bemutató előtt. Aki kíváncsi, a Twitchen, a Facebookon, a Youtube-on és a Twitteren is követheti az eseményeket, de biztosak lehettek benne, hogy mindenről be fogunk számolni.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)