Hirdetés

Visszatér a középkorba a Total War-széria?

|

Bár a Creative Assembly most a Total War: Warhammer 3-at fejezi be, lehet, hogy a közeljövőben ismét a Medieval sorozathoz nyúl vissza.

Hirdetés

Az ezredforduló óta hódító Total War-sorozat körökre osztott stratégiái több mint két évtizedes történetük során már számos izgalmas témát feldolgoztak a japán sógunátusoktól a Római Birodalmon át a napóleoni háborúkig. A legsikeresebb epizódoknak folytatás is jutott, így korábban kaptunk már Shogun II-t, Rome II-t, és Medieval II-t is.

A sorozat első triplázója a várhatóan idén érkező Total War: Warhammer III lesz, ám a jelek szerint megeshet, hogy a Creative Assemblynél már a középkori Medieval harmadik felvonásával is számolnak.

Hirdetés

A r/totalwar subbredit egyik felhasználója legalábbis kiszúrta, hogy a stúdió januárban levédette a Total War: Medieval elnevezést az Egyesült Királyság Szellemi Tulajdoni Hivatalánál. A címben persze önmagában nem szerepel a hármas szám, így a következtetés némi magyarázatra szorul.

A 2000-es Shogun: Total Warral indult széria 2010-ben megcserélte a sorrendet, s a fejlesztők azóta a "Total War : XY" formátum szerint címkézik a játékokat. A 2002-es Medieval: Total War folytatása viszont még jóval a csere előtt (2006-ban) jelent meg Medieval II: Total War néven, azaz eddig nem kellett levédetni az új formátum szerint.

Az, hogy immáron bejegyzésre került a Total War: Medieval tehát akár arra is utalhat, hogy a Creative Assembly visszatérni készül a középkorhoz. Márpedig a stúdió a 2019-es Total War: Three Kingdoms óta nem bővítette történelmi témájú epizóddal a fő sorozatot, így az is elképzelhető, hogy nem a Total War Battleshöz hasonló mellékágról van szó, hanem egy teljes értékű folytatásról.

Egy új középkori kaland mellett szól az is, hogy mind a Shogun, mind a Rome folytatása jóval fiatalabb, mint a lassan 15 éves Medieval II, így ha a fejlesztők ismét visszatérnek a Nagy Trióhoz, akkor a legészszerűbbnek a középkori téma felelevenítése tűnik. A józanság jegyében ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a Total War: Medieval elnevezés levédetése mögött akár egészen más indokok is állhatnak, a legkiábrándítóbb esetben például egy puszta biztonsági intézkedés…vagy egy ingyenes mobiljáték.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)