Hirdetés

Visszatért a Ubisofthoz az Assassin's Creed vezető írója

|

Egy évig sem maradt távol a szériától Darby McDevitt, és újra kézbe veszi az Assassin's Creed történetének formálását.

Hirdetés

A Ubisoftnál az utóbbi év egyik visszatérő témája volt, hogy különböző magas rangú vezetők, köztük fontos kreatív szakemberek távoztak a kiadótól és annak stúdióitól.

Köztük volt márciusban Darby McDevitt is, aki az Assassin's Creed spin-offjain való munkától feltornázta magát egy-egy rész vezető írójává, sőt, kimondhatjuk, hogy ő volt felmondása előtt az egyik legfontosabb figura a széria történetének alakításában. Szűk nyolc hónappal később viszont kiderült, hogy az AC lore mestere visszatér korábbi munkahelyéhez és a templomos-aszaszin konfliktushoz is.

Hirdetés

A hírt a Video Games Chronicle-nek maga McDevitt erősítette meg: "Igen, visszatértem a Ubisofthoz! Ahogy átgondoltam a karrierem az utóbbi év során, arra a vágyamra koncentráltam, hogy új ötleteket próbálhassak ki és új kihívásokkal nézhessek szembe. Nagy örömömre szolgál, hogy ennek megfelel a Ubisofthoz való visszatérésem, hogy az AC-n dolgozzak. Izgatottan várom, hogy folytathassam az utat" - írta.

McDevitt kitérője alatt egyébként az Illogika csapatánál dolgozott, ami beleilleszkedik a Montréalban jelenleg uralkodó, az iparágat érintő trendeknek. Ugyanis a városban több mint 235 videojátékokkal, vagy vizuális effektekkel foglalkozó cég működik, akik huszonegyezernél is több alkalmazottat foglalkoztatnak, a tehetséges szakemberekért folytatott verseny pedig rendkívül élénk.

A Ubisoftnak így lehet, hogy nem volt olcsó mulatság visszacsábítania az Assassin's Creed íróját, ám minden bizonnyal jól jön nekik az évek alatt felhalmozott tapasztalata.

Az ugyanis minden bizonnyal komoly kihívás a fejlesztőknek, hogy a korábban látott, egy darabig évente, majd némileg ritkábban érkező folytatások helyett új, live service struktúrában tervezik tovább bővíteni az AC sorozat sztoriját, amiben várhatóan gyakran váltakoznak majd a főszereplők és a történelmi korok. Emellett 2022-ben még várható DLC az Assassin's Creecd Valhallához is, bár ennek a története nem kizárt, hogy már összeállt.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)