Hirdetés

Warcraft III - tesztszerveren próbálhatod ki a legújabb verziót

|

A Blizzard klasszikus játékaival foglalkozó csapat kezelésbe vette a Warcraft III-at is, az első változtatásaik pedig már mindenki számára kipróbálhatóak.

Hirdetés

A Blizzard kínai partnerei korábban már elpletykálták, hogy a stúdió korábbi játékaira szakosodott csapat neki is kezdett a Warcraft III modernizálásának, erről viszont most már első kézből is meggyőződhetünk.

Hirdetés

A készítők fellőtték a Wacraft III tesztszerverét, ahol több játékossal próbálhatják ki az 1.28-as patchet, ami elsősorban a pályák kialakításán csiszol, hogy a kulcsfontosságú pontok távolságai miatt ne kerüljön hátrányba egyik játékos sem. Emellett a Warcraft III semleges szörnyeinek rendszerét is kicsit átdolgozták, hogy ezek a táborok egyenletesebb fejlődési görbét adjanak ki.

A tesztszerver indulását bejelentő fórumposztban - ahonnan egyébként a windowsos és maces klienst is le tudjátok tölteni - azt is elárulták a fejlesztők, hogy a matchmakingen és a pingen is javítani fognak hamarosan, igaz ez utóbbival már most is foglalkoztak egy keveset. Emellett még a beépített versenyszervező és a ranglista sem működik a jelenlegi változatban, így a Warcraft III tesztszerverén ezeket sem érdemes keresni.

Ti kipróbáljátok majd az újdonságokat?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)