Hirdetés

Warhammer 40,000-es kooperatív kalandon dolgoznak a Vermintide-játékok fejlesztői

|

Mutatjuk az első képeket és mesélünk egy kicsit a Warhammer 40,000: Darktide részleteiről.

Hirdetés

A 2015-ös Warhammer: End Times - Vermintide remek kooperatív játékélményt nyújtott, és a fejlesztők ügyesen használták fel ehhez a Warhammer fantasy világát. A 2018-ban megjelent Warhammer: Vermintide 2 pedig több szempontból is jobb lett elődjénél, és úgy tűnik, továbbra is ebben a műfajban szeretne tevékenykedni a Fatshark.

Hirdetés

A svéd csapat nemrég ugyanis leleplezte a Warhammer 40,000: Darktide című játékát, ami a kardozós és varázslós mókák után a sötét és veszélyekkel teli 41. évezredbe fog elkalauzolni minket, ahol bizony egészen más módszerekkel kell majd harcolnunk. A játékmenet viszont hasonló lesz, mint a Vermintide-okban, ugyanis másokkal együtt, négyfős csapatban élhetjük át a Birodalom és a Káosz erői közti összecsapásokat.

A játékban egy Tertium nevezetű hive cityben fogunk barangolni, ahol mindenféle alakkal találkozni, és a jelek szerint a Káoszt szolgáló ügynökökből sem lesz hiány. Szerencsére a lőfegyverek használata mellett közelharcra is lesz majd lehetőségünk, ami remélhetőleg azt jelenti, hogy elég változatos módokon bánhatunk el ellenségeinkkel.

Egyelőre leginkább csak találgatni lehet a kiadott trailer és képek alapján, hogy a Warhammer 40,000 univerzumának mely ismerős elemei köszönnek majd vissza a Darktide-ban, de minden esély megvan rá, hogy a Fatshark a 41. évezred rajongóit is meglepi majd egy remek kooperatív mókával.

A Warhammer 40,000: Darktide valamikor 2021-ben jelenik meg PC-re és Xbox Series X-re. Nektek hogy tetszik eddig?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)