Hirdetés

Warhammer: Chaosbane teszt - az első Diablo új ruhája

|

Az Eko Software egy Warhammer univerzumba helyezett akció-szerepjátékot készített, amelynek megvannak a maga pillanatai, csak éppen elkéstek vele pár évet.

Hirdetés

Érdekesen alakult volna a játékipar, ha annak idején úgy szórja a Warhammer játékadaptációs jogait a Games Workshop, mint manapság. Jelenleg már nehéz is számontartani, hogy épp mennyi Warhammer és Warhammer 40K játék készül párhuzamosan, de ez pár évtizeddel ezelőtt még korántsem volt így. Történt ugyanis, hogy egy lelkes amerikai csapat bekopogtatott a Games Workshophoz azzal a céllal, hogy megszerezzék a jogokat egy fantasy Warhammer játék elkészítéséhez. Elhajtották őket, úgyhogy egy Warhammerre erősen hajazó és azóta is virágzó új univerzumot alkottak meg, ebben helyezték el stratégiai játékukat, amely a Warcraft címet kapta. Igen, a Blizzardról van szó, akik két évvel később az RTS-ek után egy másik műfajt is meghódítottak, elkészítették az első Diablót. Mindezt csupán azért elevenítettem fel, mert ha a Games Workshop és a Blizzard meg tud egyezni, akkor könnyen lehet, hogy nemcsak a fejlesztőcsapat stratégiai játéka lett volna egy Warhammer-adaptáció, hanem a Diablo is ebben a világban kapott volna helyet. Nos, ha ez megtörténik, akkor pontosan egy olyan címet kaptunk volna, mint a 2019-es Warhammer: Chaosbane. Az Eko Software játéka ugyanis két évtizedes lemaradásban van, semmivel sem tud többet nyújtani, mint az 1996-os Diablo.

Hirdetés

Hátra arc!

Nem is olyan régen a hazai fejlesztésű ARPG fogta meg kedvesen a kezünket, és kalauzolt el a Warhammer 40K univerzumába. Kétségtelenül megvoltak a Warhammer 40,000: Inquisitor - Martyr hibái (és nem is volt belőlük kevés), de azt el kellett ismerni, hogy a NeocoreGames legalább mert nagyot álmodni, volt mersze formabontó ötletekkel megkavarni kicsit a műfajt, még akkor is, ha nagyrészt nem sikerült egy vonalba hozni az ambíciókat a kész produktummal. Nos, a Warhammer: Chaosbane ennek a mentalitásnak a szöges ellentétét képviseli. Úgy fest a dolog, mintha az lett volna a helyzet, hogy elkészítették a játék alapjait, majd amikor azokat az extra funkciókat, azokat a kis apróságokat akarták belepakolni, amelyektől szerethető lesz egy játék, hirtelen elfogyott a pénz, és a Bigben Interactive leállította a fejlesztést. Nehezen magyarázható ugyanis az, hogy még a 2000-ben, tehát 19 éve megjelent Diablo II is modernebb játékmechanikákkal operált, mint most a Chaosbane. A biztonsági játék ilyen szintje pedig semmiképpen sem olyan mentalitás egy stúdió részéről, ami támogatást érdemelne.

Van sztori, de minek?

A történet sem menti meg a játékot, mivel ezt is a lehető legkevesebb befektetett energiával akarták megúszni. A nagy Warhammer-kánon egyik legizgalmasabb időszakában járunk, amikor Asavar Kul hatalmas hordája ostrom alá vette a fővárost, Kislevet. A birodalom erőit Magnus fogta össze végül sikeresen, az emberek és Karaz-a-Karak hozzájuk csatlakozó törpjei pedig győzelmet arattak a Káosz elleni nagy háborúban, Magnus maga végzett Asavar Kullal. Elvileg béke köszöntött a birodalomra, azonban a semmiből villámgyorsan felbukkant egy új fenyegetés: egy titokzatos varázslónő ejtette mágikus csapdába Magnust, nekünk pedig az lesz a feladatunk, hogy négy fejezeten át dolgozzunk az emberiség megmentőjének kiszabadításán, illetve az izgalmasnak cseppet sem mondható rejtélyek feltárásán. A sablonos sztorinak nem segítenek a szinkronhangok sem (amelyek egyébként helyenként nem is stimmelnek, a karakterek a felirathoz képest elcsúszva beszélnek, vagy épp egyáltalán nem tölt be a hangjuk), néhány szereplőt megszólaltató színészt kifejezetten kellemetlen hallgatni, biztosan nem rájuk ment el a fejlesztési költség java. A Warhammer világának gazdag háttértörténetéből nem ismerünk meg sokat, így az esetenként felbukkanó utalások a nagy rajongóknak túl kevesek lesznek, a laikusoknak pedig le sem fognak esni. A történetvezetésben és a dialógusokban egyébként az a legzavaróbb, hogy teljesen feleslegesen erőltetik ránk. Minden küldetés befejezésével vissza kell térni az aktuális fejezet főhadiszállására, majd pár kellemetlen mondat után (jó, néha az inkvizíció boszorkányvadászának és hősünknek a szóváltásain lehet kicsit derülni) pontosan oda fogunk visszatérni, ahonnan elrángatott bennünket a játék. Mindez csak arra jó, hogy megszakítsa a játékmenetet, mondhatni teljesen feleslegesen, mivel ettől nem érződik többnek vagy jobbnak a Chaosbane.

Négyen milliók ellen

Az ARPG-ket a pörgős játékmenet, a folyamatos akció, a fejlődés (legyen az új tárgyak megszerzése vagy karakterünk pumpálása) és nem mellékesen a változatos képességek teszik élvezetessé. Márpedig ezek azok a pontok, ahol a Chaosbane beéri a minimummal. Összesen négyféle karakter közül választhatunk: a birodalmi katona, Konrad Vollen nagyjából a tank kasztnak felel meg, Bragi Axebiter egy brutális sebzéseket osztó törp DPS, Elessa, az erdei tünde íjával a távolból osztja a fejlövéseket, Elontir, a nemes tünde mágus pedig a mágiát hívja segítségül a Káosz ellen. Már aktív és passzív képességeik is eltérnek egymástól, de ezeken felül mindegyik karakter rendelkezik egy extra kunszttal is: a törp láncos csáklyával képes gyorsan közlekedni, a tünde íjász hatalmas tigrisbukfenceket vet, a katona pajzsával taszít egy nagyot a gaz ellenségen, míg a mágus képes manuálisan irányítani az egyes varázsigéi által előhívott lövedékeket.

A szintlépéseket követően képességpontokat kapunk, ezeket költhetjük el az ugyancsak karakterszintekhez kötődően feloldódó skillekre. Itt még kedvesen bánik velünk a játék, a pontokat bármelyik pillanatban eloszthatjuk újra, már ha akad más összeállítás, amit egyáltalán ki szeretnénk próbálni. Alapvetően is kevés képesség van (mindnél három erősségi fok nyílik meg), az ember viszont egyetlen dologra fog csak koncentrálni: mi sebez többet? Pillanatok alatt ki lehet számolni, hogy melyik aktív és passzív skillek birtokában csaphatjuk a legnagyobbat a Káosz szörnyeire, ha pedig végeztünk a matekkal, akkor többé nem kell beindítani kobakunkban a fogaskerekeket. Ebben a játékstílusban ma már kötelezőnek mondható, hogy sokféle valódi alternatívát állítsanak a játékosok elé, megérje kísérletezni a különböző képességekkel és felszerelésekkel, a Chaosbane viszont megelégszik "a több a jobb" szabállyal. Ugyanez igaz a fegyverekre, páncélokra, ékszerekre. Egyedül azt a kis mutatót fogjuk figyelni, amely azt mutatja, hogy magasabb lesz-e a sebzésünk és a védelmünk, ha felvesszük az adott cuccot, vagy épp kevesebb. Ha zöld a mutató, tehát dob rajtunk a felszerelés, azonnal váltunk, ennyire pofonegyszerű az egész.

Istenek kegyeltjei

Vannak még isteni képességek is, amelyeket kegypontokért, négyféle színű ékkövekért és aranyért válthatunk meg. Itt egy fokkal jobban szankcionálják az újratervezést, mivel ha törölni szeretnénk az isteni képességfa eddig feloldott skilljeit, akkor a kegypontokat ugyan visszakapjuk, de minden beváltott drágakő megy a kukába. Itt pont lehetne kicsit tervezgetni, agyalni, de nehogy már ezen törje a fejét a játékos, inkább azon nyomban el is veszik a kedvünket az egésztől. Az előbb említett aranytallérok egyébként ezenkívül még a helyszíni újjáéledésnél, illetve a Relic Hunt játékmódnál (erről még később esik szó) lesznek hasznunkra, ezen kívül nem érünk velük semmit, nincs klasszikus értelemben vett árus, akitől esetleg felszereléseket vehetnénk. Az ékkövek még arra is jók lehetnek, hogy megáldjuk velük a tárgyainkat, de a játék nem közli velünk pontosan, hogy milyen buffokat fognak a fegyverekbe pakolni a különböző kövek, úgyhogy ha rám hallgattok, akkor mindenbe piros kavicsokat raktok, ezek növelik a sebzést, más meg úgysem fontos. Pedig egy ARPG-nek nem kellene ennyire ostobának néznie a játékost.

Mit is csináljak?

A már említett négy fejezet során mindig csak az adott küldetés célja felé haladunk, sosem szakítják meg a kalandozást véletlenszerű események. Ez a ma már bevett megoldás (ami valóban remekül színesíti a műfajban rejlő monotonitást) csak az endgame-tartalmakban válik elérhetővé. Minden fejezet végén egy méretes főboss várja, hogy megmutassuk, neki és a Káosz nyikhaj istenkéinek semmi keresnivalójuk sincs ebben a világban. A bossleverés után az adott fejezetben megnyílik két extra játékmód: egyrészt akárhányszor újra nekimehetünk a főellenségnek, másfelől pedig egy felfedezőmódot is kapunk, amelyben végre-valahára már random események is megtörik a folyamatos kaszabolást és lootolást. Ha egy szereplővel teljesítjük a fejezetet, akkor ezek az opciók az összes többi karakterünk előtt is megnyílnak, de ez csalóka kedvezmény, mivel ha nem vagyunk még elég táposak, feleslegesen lépünk be a boss szobájába. Úgyszintén hiába pucoltuk már ki az egész játékot mondjuk a törppel, a tünde mágussal ugyanúgy az első fejezetben fogunk kezdeni, és annak teljesítéséig nem is érdemes álmodni arról, hogy elutazhatunk a következő felvonás helyszínére.

Szó volt már a Relic Hunt-módról, kizárólag ez az az endgame-tartalom, amelyet érdemes farmolni. Egészen egyszerűen azért, mert sokkal jobb lootot ad, mint a korábban említett két másik extra játékmód. A harmadik, legnehezebb Relic Hunt-módban (itt már három különböző negatív módosítót is kapunk, például sav folyik az ellenfelek talpa alatt) plusz 750 százalékos a lootráta (ezt egyébként még a nehézségi szint módosítani tudja), így nincs értelme mással vesztegetni az időt, be kell zsákolni a legjobb fegyvereket és páncélokat.

Nem pocsék, csak kevés

Ennyi kesergés után talán furának hat, de a Warhammer: Chaosbane nem egy kifejezetten rossz játék. A Warhammer világának olyan híres helyszínein fordulhatunk meg, mint Nuln és Praag, a környezet pedig valóban látványos elemeket is tartalmaz, kár, hogy ezek gyakran ismétlődnek. Az irányítás gyorsan tanulható, és hibáktól mentes. Ugyan elvileg több mint hetvenféle szörny keresztezi utunkat, közülük azért elég sokan egymás átskinezett verziói. A négy nagy bossharc kellően változatos, mindegyik főellenfelet élvezet volt legyűrni. Az a baj, hogy a felsoroltak mellől hiányzik az összes olyan apró, szerethető kis trükk, amelyektől újra kedve lenne leülni az embernek a játék elé. Az ötvenedik szintet elérve és pár kör Relic Huntot lenyomva ráadásul már a birtokunkban lesz a teljes hősi szett, a játék legdurvább felszerelései, így pedig már tényleg a világon semmi sem indokolná, hogy ne menjünk inkább annak rendje s módja szerint vissza diablózni.

Drasztikusan nem fog változni a helyzet a jövőben sem. Kapunk ugyan egy szezonbérletet, de ez csak peteket, emótokat, egy alternatív isteni képzettségfát, illetve egy teljesen új, a mostani kampányhoz nem kapcsolódó fejezetet tartalmaz. Még egyszer lenyomhatjuk tehát azt a monoton vagdalkozást, amit már az alapjátékban magunk mögött hagytunk négy alkalommal.

Warhammer: Chaosbane
Húsz év késésben van, ez pedig nem kevés.
Ami tetszett
  • Az alapok teljesen rendben vannak
  • Könnyen irányítható
  • Helyenként valóban látványos pályaelemek
Ami nem tetszett
  • Unalmas, egyhangú képességrendszer
  • Átgondolatlan endgame-tartalmak
  • Fapados coop
  • Új ötletnek a szikrája sem csillan meg
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)