Hirdetés

Way to the Woods - ekkor jön a fiatal fejlesztő varázslatos játéka

|

Megjelenési dátumot kapott a Way to the Woods, a Team 17 által felkarolt indie csoda, amelyet egy fiú, Anthony Tan 16 éves korában, egyedül kezdett fejleszteni.

Hirdetés

Rengeteg különleges alkotás születik az indie színtéren - gondoljunk például az egy gyermek elvesztését feldolgozó That Dragon, Cancerre -, de a Way to the Woods még ezek közül is kilóg, hiszen Anthony Tan 16 éves korában kezdett el dolgozni rajta, aki korábban az Owlchemy Labs-nál is dolgozott 3D grafikusként olyan címeken, mint a Job Simulator. Az egyedi projektnek hamar híre ment és a Team 17 már le is csapott a lehetőségre, hogy ők adják ki a játékot. 

Hirdetés

A Way to the Woods játékmenetében két szarvast kell majd irányítanunk egy szépen kidolgozott, cel shaded grafikájú környezetben és már azt is tudjuk, hogy mikor. Megkaptuk ugyanis a legelső gameplay trailert, amelyből kiderül, hogy 2019 elején számíthatunk a varázslatos kalandra PC-re már biztosan, de a tervek szerint konzolokra is. Nem lenne fair, ha ebből az élményből bárki kimaradna: 

A Gyakran Ismételt Kérdésekből az is kiderült, hogy a játékot olyan címek ihlették, mint a Chihiro Szellemországban, A vadon hercegnője, a The Last of Us és számos zene/művész. Várjátok a megjelenést?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)