Hirdetés

We Happy Few - háromféleképp játszhatjuk

|

A We Happy Few-ban nem nehézségi szintek között váltogathatunk, hanem választható játékstílusok szabják meg, mekkora kihívással kell szembenéznünk.

Hirdetés

Trailerekkel ügyesen felkeltette érdeklődésünket, de Game Preview-s megjelenésekor csalódást okozott a We Happy Few. A fejlesztők azért nem mondtak le róla, folyamatosan javítják, bővítik, hogy a teljes változat már a lehető legjobb legyen.

Egy a napokban kiadott videóban szó esett arról, hogy a korai hozzáféréssel játszó játékosok háromféleképp indultak neki a kalandoknak, és ennek nyomán ahelyett, hogy nehézségi szintek között váltogathatnánk, három játékstílus került a választékba. A Birdwatcher azoknak szól, akik inkább a történet miatt játszanának, nem akarnak túl sok időt a túléléshez szükséges dolgok keresgélésével tölteni, és a harcban sem keresnek kihívást. A Vigilante a másik szélsőség, ebben a túléléssel kapcsolatos mechanikák nagyobb szerepet kapnak. A középút a Downer, mely nem is könnyű, nem is nehéz, ez hasonlít leginkább a játékok többségéhez.

A We Happy Few várhatóan még idén megjelenik PC-re és Xbox One-ra.

Attól függően, melyiket választjuk, más lesz a csomag, amivel indulunk, máshogy viselkedik a mesterséges intelligencia, eltérő mennyiségű alapanyag kell craftoláskor, több vagy kevesebb cuccot vihetünk magunkkal, gyorsabban vagy lassabban rohadnak az ételek és romlanak a tárgyak; de ez csak néhány az eltérések közül.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)