Hirdetés

Will Wright elhagyja az EA-t

|

A Maxis társalapítója elhagyja az EA kötelékét, hogy saját vállakozásba fogjon.

Hirdetés

Will Wright az egyik legzseniálisabb játékfejlesztő. A Maxis társalapítójaként olyan címek fűződnek a nevéhez, mint a Simcity, a The Sims sorozat, vagy legutóbb a Spore. A Maxis-t még 1997-ben felvásárolta az Electronic Arts, és azóta Will és csapata nekik készítette játékait.

Ennek azonban úgy tűnik vége, hiszen Wright úr lepattan. Saját cégében szándékozik  tovább dolgozni, melyet Stupid Fun Club névre keresztelt, és igazából homályos, hogy mivel is foglalkoznak. A Maxis természetesen tovább dolgozik az EA-nak, csak éppen most már Will Wright nélkül. A Stupid Fun Club eddig leginkább robotokat készített, és ezekről forgatott videókat. Tette mindezt Will Wright pénzéből ezidági, ám ez is megváltozik mostantól. A tervek szerint a Stupid Fun Club és az EA olyan IP-k fejlesztésébe fognak, melyek minden médiumban megjelenhetnek, például filmekben, de akár játékfigurákat is elképzelhetőnek tartanak. 

 A helyzet azért nem olyan egyszerű. Az EA ugyanis társtulajdonos lett a Stupid Fun Club-ban, és előjoga van minden ötletet felhasználni, vagy megvétózni, amit Willék csapata kitalál. Az is valószínű, hogy Wright nem hagy fel végleg a videójátékok készítésével, hiszen neki az nagyon megy. Eddig bármihez nyúlt, arannyá változott kezei alatt, így nem kétséges, hogy ha esetleg a Stupid Fun Club nem lenne olyan nyerő, mint ahogy azt elképzelik, Will visszatér a jól ismert porondra. Egyelőre azonban sok sikert neki!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)