Hirdetés

Windows 10 - íme a legfontosabb tudnivalók

|

A Windows 10 rengeteg újdonságot tartalmaz majd, amikre érdemes időben felkészülni, hogy ne a telepítés után döbbenjünk rá, hogy valami nem úgy van, ahogy gondoltuk.

Hirdetés

A Microsoft kicsit több mint egy héttel ezelőtt jelentette be a Windows 8.1 utódját, ami a várakozásokkal ellentétben nem a 9-es, hanem a 10-es szériaszámot kapta. Erre természetesen jó oka volt a cégnek, ahogy arra a számos egyéb változtatásra is, amit az új operációs rendszerbe bevezettek.

A telepítéssel kapcsolatos részleteket már megosztottuk veletek, de ahogy a Windows 8 esetében is voltak meglepetések, úgy most is számíthatunk néhány újdonságra, amelynek a kezelése nem feltétlenül lesz magától értetődő. A Microsoft persze mindent megtesz annak érdekében, hogy az összes platformon és minden felhasználó számára a lehető legjobban kezelhető felületet hozza össze, ez azonban újításokkal jár, amiket meg kell majd szoknunk.

 

A Windows 10 legalább akkora ugrást jelent majd, mint amekkorát a Windows 8 jelentett elődjéhez képest, hiszen számos ponton megváltozik az irányítás. Javul az asztali mód, de természetesen ez nem megy majd a tabletek és okostelefonok rovásáram lesz start menü, de metrós appok sem tűnnek el teljesen. A pontos részleteket a PC World-ös kollégák gyűjtötték össze, így ha nem akartok elveszi már az első pillanatban, érdemes átkattintani.

Ti kipróbáltátok már a Windows 10 előzetesét?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)