Hirdetés

Windows 10 megjelenés - megvan a dátum, hamarosan jön az új Windows!

|

A Microsoft bejelentette a Windows 10 megjelenés dátumát, hamarosan minden Win 7 és Win 8 tulajdonos ingyen frissítheti az operációs rendszerét.

Hirdetés

A Windows 10 az eddigiek alapján eléggé rendben lesz, de persze még mindig sok a kérdőjel a Microsoft legújabb operációs rendszerével kapcsolatban.

A Microsoft bejelentette, hogy a Windows 10 megjelenés július 29-én várható 190 országban. Ahogy azt a cég már az operációs rendszer bejelentésekor elmondta, az eredeti Windows 7 és Windows 8 felhasználóknak egy év áll rendelkezésére, hogy ingyenesen Windows 10-re frissítsenek. A Microsoft elmondta, hogy az új operációs rendszerükön világszerte több mint négymillió ember dolgozott, a Windows 10-et pedig a "személyi számítástechnika új korszakának kezdeteként" aposztrofálta.  

A Windows 10-ben visszatér a sokak által hiányolt start menü és több olyan innovatív funkció, amitől a Windows "a korábbiaknál is még személyesebb, több szórakozást kínáló és hatékonyabb" operációs rendszer lett.

„A Windows 10 az első olyan operációs rendszerünk, amely a még személyesebb felhasználói élményről alkotott koncepciónkat valósítja meg. Ehhez az kell, hogy a felhasználók maximálisan megbízzanak a személyes adataik védelmét szolgáló megoldásainkban, valamint, hogy mi tiszteletben tartjuk a magánszférájukat; hogy a felhasználói élmény a különböző eszközök használata közben is egységes maradjon; és hogy a Windows eszközökkel a lehető legtermészetesebb módon lehessen kommunikálni: beszéddel, érintéssel, szabadkézi rajzzal és gesztusokkal, sőt holografikus, térbeli képeken keresztül.” - nyilatkozta Terry Myerson, a Microsoft alelnöke. 

Ezt persze majd még meglátjuk, de mindenesetre nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy a játékvilágban milyen változásokat hoz majd.

Amennyiben az elsők között szeretnétek kipróbálni a Windows 10-et, érdemes az elkövetkező hetekben előregisztrálni rá a Microsoft hivatalos oldalán.

Nektek hogy tetszik a Windows 10? Terveztek váltani rá? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)