Hirdetés

A Windows 10 akkor is küld adatokat a Microsoftnak, ha megtiltod neki

|

Rengetegen lelkesednek a Windows 10-ért, viszont sokakat eltántorít a bizonytalan helyzet, ami az új operációs rendszer adatvédelmi elveit veszi körül. Őket valószínűleg nem fogja megnyugtatni, hogy a kapcsolódó beállítások nem feltétlenül működnek úgy, ahogy azt elvárnánk.

Hirdetés

A Windows 10 egyértelműen épít arra, hogy a különböző szolgáltatásai számára rengeteg adatot küld el a felhasználó gépe, ami így pontosabb és jobb működéshez, és kényelmesebb használathoz vezet. Sokan azonban nem szívesen adnak ki magukról annyi adatot, amennyit az új operációs rendszer szeretne. Eddig úgy tűnt, hogy megnyugodhatunk, hiszen az aggályos funkciókat kivétel nélkül kikapcsolhatjuk, de mint kiderült, ez egyáltalán nem olyan hatásos, mint gondoltuk.

Az Ars Technica tudósítása szerint ugyanis a Windows 10 és a Microsoft között valójában akkor sem szűnik meg az adatforgalom, ha kikapcsoljuk azokat a szolgáltatásokat, amik miatt erre szükség lenne. Például hiába tiltanánk le Cortanát (ha egyáltalán magyar nyelven használható lenne), és a Start menüben való netes keresést is, ha begépelünk valamit a Start menübe, az operációs rendzser ugyanúgy kapcsolatba lép a Binggel, a forgalomban pedig feltűnik néhány Cortanához kapcsolódó infó is. Ráadásul ebben az adatforgalomban egy azonosító is szerepel, ami újraindítás után is felismerhetővé teszi a gépünket. Akad olyan, teljesen ártalmatlan forgalom is, ami csak azt segít ellenőrizni a gépünknek, hogy csatlakozik-e a netre, illetve az élő csempékkel kapcsolatos adatokat is időről időre lekér a Windows, akkor is, ha egyetlen ilyen csempét sem használunk.

Ebben nincs olyan adat, ami alapján be lehetne azonosítani a gépünket, de az nem túl megnyugtató, hogy minden titkosítást nélkülöz ez a forgalom, és akkor is megtörténik, ha egyáltalán nem használjuk a Windows 10 kapcsolódó funkcióját. Hasonló a helyzet az ssw.live.com szerverrel is, ami látszólag OneDrive mellett több Microsoft szolgáltatás szervere, és akkor is kommunikál vele a Windows, ha nem használjuk az MS felhőalapú szolgáltatását, és más felhasználói fiók kapcsán sem használunk Microsoft fiókot. Ebben az adatforgalomban úgy tűnik, hogy telemetria-adatok is vannak, akkor is, ha ezt a funkciót is deaktiváljuk. Ráadásul a küldött adatok egy része még egy proxy-t is meg tud kerülni, így ezzel a módszerrel sem tudjuk teljes mértékben ellenőrizni, mit küld el a Windows.

Az Ars Technica megkérdezte a Microsoftot is a különböző nemkívánt adatküldésekről, de az oprendszer kiadója azt válaszolta, a Bing nem küld ki semmilyen adatot, ha ezt a felhasználó nem engedi meg. Ez pedig valljuk be, a fentiek fényében nem igazán megnyugtató válasz.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)