Hirdetés

Wolfenstein II: The New Colossus - az első részben hozott döntésünk is számít

|

Akkor sem kell félned, ha már nincs meg a mentésed a New Orderből, a Wolfenstein II: The New Colossusban így is könnyedén megőrizheted az első részben hozott döntésed.

Hirdetés

Ugyan a MachineGames nem épített a Mass Effecthez hasonló elágazásokat a The New Order történetébe, egy fontos választás alapján két különböző idővonalra is kerülhettünk Blazkowicz-cal. Ennek a következményeit pedig még a Wolfenstein II: The New Colossusban is érezni fogjuk.

Hirdetés

A folytatáson dolgozó svéd csapat nemrég egy sajtóeseményen osztotta meg az újságírókkal, hogy a több apró részletet befolyásoló döntésnek lesz szerepe az Amerikában játszódó sztoriban is.

Nem lesz viszont szükség rá, hogy az első játékból importáljuk a mentésünket, hanem egyszerűen a Wolfenstein II: The New Colossus prológusában kiválaszthatjuk, melyik katonát mentettük meg a New Order nyitányában.

A két karakter szerepe egyébként már a bejelentéskor felpiszkálta a rajongók fantáziáját, ugyanis Wyatt és Fergus is szerepelt az első előzetesben, így nem lehettünk benne biztosak, melyik idővonalat választották a készítők. Nos, amint most kiderült, egyiket sem.

Mit gondoltok, a túlélő személyén kívül milyen hatásai lehetnek a választásunknak a második rész sztorijára?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)