Hirdetés

World of Tanks: Modern Armor előzetes - a háború hidegen tálalva jobb?

|

A Wargaming meghívására online sajtóeseményen leshettük meg a World of Tanks történetének legnagyobb bővítményét.

Hirdetés

Utoljára 2020 februárjában vehettünk részt személyesen is játékbemutatón, azóta kizárólag digitális keretek között érintkeznek a kiadók és fejlesztők a sajtóval. Még nem tudjuk, hogy mikor fog a helyzet megváltozni, miként az is kérdéses, hogy a piac szereplői közül hányan maradnak a járvány lecsengését követően is az amúgy teljesen jól működő és minden szempontból költséghatékonyabb távmegoldásnál.

Olyan alkalmakkor meg tényleg felesleges újságírók és/vagy influencerek tucatjait átreptetni a világ egyik végéből a másikba, amikor nincs rá mód, hogy ténylegesen a kezükbe vegyék az irányítást, mindössze tétlen szemlélői csupán az eseményeknek, akik jobb esetben a prezentáció végén kérdéseket is feltehetnek.

Hirdetés

Modern(ebb) idők

Azóta, hogy 2013 nyarán első köreit rótta konzolos tesztkörnyezetben - még Xbox 360-on - a World of Tanks, csupán limitált ideig elérhető tematikus események kedvéért távolodott el a második világháborús miliőtől. Már csak ezért is nagy dolog a Modern Armor közelgő rajtja, hiszen a három szakaszra tagolt hidegháborús korszakot teljes egészében felölelő, sőt egy picikét még azon is túlnyújtózó tartalmi bővítmény később sem megy sehova. Maguk a fejlesztők is roppant lelkesek, jól lehetett ezt érezni a demonstráció során.

A szemben álló feleket két blokkba sorolták, egy nyugati és egy keleti szövetségbe, ezek valamelyikéhez csatlakozva veszünk majd részt a küzdelemben. Mindjárt az elején szemet szúrt, hogy a tankparancsnok (amennyiben felfogadtunk egyet, hogy a fejleszthető képességeit a szolgálatunkba állítsa) szépen animált 3D-s figuraként jelenik meg, miközben a kiválasztott tankot ide-oda forgatva minden oldaláról megcsodálhatjuk. Bár a hidegháború alatt csúcsra járatott fegyverkezési versenyben a nukleáris kapacitások bővítése vitte a prímet, a konvencionális fegyverrendszerek - köztük a harckocsik - is komoly fejlődésen mentek keresztül. A növekvő hatóerejű rombolópuskák, gépágyúk és lövegek elleni védekezésül újabb és újabb módszerekkel álltak elő a mérnökök a második világháború utáni években mellőzött kötényezéstől a kompozit páncélokig.

Annyit általánosságban elmondtak a Modern Armor tankjairól a fejlesztők, hogy szemtől szemben pokolian nehéz őket kilőni, emiatt kiemelten fontos, hogy okosan manőverezzünk, védjük a sérülékeny farunkat és oldalunkat. Nem szégyen a kamuflázs használata, ez nem holmi lovagi torna egyenlő feltételekkel, szigorú szabályokkal és becsületkódexszel.

Az emberiség hajnala óta többnyire eredményesen alkalmazott "Üss és fuss!" taktika kiteljesedésének lehettünk tanúi, amint az egyik fejlesztő a vietnámi Cao Bang pályán elpattintott egy füstgránátot, és a füstfüggöny takarásában iszkolt odébb, így ellenfele nem tudta megtorolni, hogy pár pillanattal előtte fájdalmasan belemart.

Ezen a ponton muszáj szót ejtenem az opponensekről is, mivel az ütközetben résztvevő harminc harcjárműből (meghatározott szerepre alkalmas könnyű, közepes és nehéz páncélosok, önjáró lövegek és tankvadászok) huszonkilencet az MI irányított. Bizony, ez azt jelenti, hogy az újonnan debütáló kooperatív játékmódban minden emberi harckocsizót ugyanabba a csapatba pakol majd a Modern Armor, így kedvünkre gyakorolhatunk majd a gépi ellenfelek ellen, és anélkül megismerkedhetünk a minden korábbinál nagyobb pályákkal, hogy szanaszét aláznának a második világháborús ütközetek százain vagy ezrein edződött veteránok.

Megjegyzendő, hogy a méretesebb pálya dacára a világháborús társaiknál messzebbre hordó és pontosabb lövegek miatt senki sem bízhat abban, hogy pusztán távolságot tartva az ellenségtől kihúzza a 15 perces kör végéig. Ugyanakkor rengeteg rejtőzködési lehetőséget alakítottak ki a pályákon, függetlenül attól, hogy épp a felüljárókkal teli Mannheim utcáin küzdünk a taktikai előnyt jelentő magaslati pozíciókért, vagy a Cao Bangot körülfogó dzsungelben, Dezful poros sivatagában, netán a fagyos Fredvang dombjain hajszoljuk a dicsőséget, miközben a hátteret zöldre festi a sarki fény. És hogy ne érjen minket túl korán utol a dicstelen vég, a harc kezdete előtt feltankolhatunk a füstgránátok mellett a jármű moduljai (például a motor), valamint a páncélborítás (voltaképp a HP) javítására használatos csomagokból is.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Ez még csak a kezdet

Április 27-én rajtol el a World of Tanks: Modern Armor PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One és Xbox Series X|S konzolokon 4 térképpel, 18 harcjárművel és Team Destruction Standard Battle, Assault és Encounter játékmódokkal. Egyeseknek ennyi talán kevésnek tűnhet, de a fejlesztők megnyugtattak minket, hogy rengeteg további tartalom van előkészítve a csőben és rohamosan bővülni fog a modern harckocsizás élményét ígérő kiegészítő. Jobb nem is lehetne az időzítés, hiszen alig néhány napja, hogy Xboxon többé nem feltétele a free-to-play játékok felhőtlen élvezetének, hogy aktív Xbox Live Gold, vagy Xbox Game Pass Ultimate előfizetéssel rendelkezzünk.

A konzolos World of Tanksért felelős Wargaming Chicago-Baltimore belepiszkált egy kicsit a játék motorjába is, minek következtében jobb élsimítással és árnyékokkal találkozunk. Továbbá ugyanolyan akkurátusan ügyelnek a harckocsik történelmi hűségére, mint korábban, ám ezúttal megnehezítette a dolgukat, hogy minél modernebb egy páncélos, annál valószínűbb hogy jelenleg is hadrendben áll, emiatt bizonyos adatok titkosnak számítanak, tehát nem férhetnek hozzájuk. Ilyen információ például a hidegháború után egyre szélesebb körben alkalmazott robbanó reaktív páncél vastagsága.

Végezetül fontos tisztázni, hogy a Modern Armor nem jelenti a második világháborús csataterek és páncélosok nyugdíjazását, mindössze némi vérfrissítésről van szó, ami nem kötelező váltás, hanem opcionális alternatíva formájában ölt testet. Röviden és tömören: az eddiginél nagyobb választási lehetőséget kapnak a játékosok. Sőt bizonyos tartalmakat meg is fognak osztani a két éra között, példának okáért pályákat, tankparancsnokokat és jövőbeli játékmódokat. Természetesen lesznek kivételek is, mint a láthatóságot befolyásoló technikai eszközök (hőkamera, éjjellátó optika) tervezett bevezetése.

Noha nem önálló játék, mégis komoly jelentőséggel bír a konzolos Modern Armor a Wargaming számára. Egyfelől felüdülést hozhat a második világháborúba talán már lassacskán belefáradó közösségnek, másfelől pedig új játékosok tömegét is megszólíthatja. Ha pedig azt látja a többi divízió, hogy megfelelő színre váltott a lakmuszpapír (értsd: sikeres volt a kísérlet), akkor nem lepődnénk meg, ha földön, vízen és levegőben, valamint PC-n és mobilon is új korszak nyílna meg a World of Tanks/Warplanes/Warships franchise előtt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)