Hirdetés

World of Warcraft: Battle for Azeroth - eltűnnek a hagyományos raid szettek

|

A Blizzard ki akar próbálni valami újat, ám ehhez változtatni kell néhány dolgon.

Hirdetés

Hiába lesz jövőre 14 éves a World of Warcraft, a történetnek még nincs vége, és a legújabb kiegészítője számos újdonsággal fogja feldobni a kalandot, most pedig kiderült, hogy a legjobb cuccok megszerzése sem úgy fog már működni, ahogy eddig.

Hirdetés

Fontos részét képezik a játéknak a különféle raidekből megszerezhető, kasztspecifikus szettek, amelyek minden kiegészítőben új tier-szinteket kaptak, de úgy tűnik, hogy a Battle for Azeroth-ban ez véget ér. Az MMO rendezője, Ion Hazzikostas azt nyilatkozta, hogy nem szeretnék tovább vinni a folytatásba a jól bevált raides szetteket, helyettük sokkal inkább azon lesz majd a hangsúly, hogy melyik területről származik az adott cucc, valamint az új Azerite-rendszernek is nagy szerepe lesz.

Az Azerite egy vadonatúj nyersanyag, amit a kiegészítőben debütáló expedíciók során szerezhetünk majd be, és a jelek szerint bizony szükségünk is lesz rá, ha a legmenőbb felszerelésekben szeretnénk harcba indulni.

Szerintetek is szükséges változtatni a rendszeren, vagy ez egy rossz döntés a Blizzard részéről?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)