Hirdetés

World of Warcraft Classic teszt - visszatért a legenda

|

A Word of Warcraft 13 évvel ezelőtti, kiegészítők előtti korát felidéző kiadása több lett annál, mint amire előzetesen számítottunk volna.

Hirdetés

Minden, amire vágytam, és minden, amitől rettegtem. Valahogy így tudnám röviden összefoglalni, hogyan érzek a World of Warcraft Classickal kapcsolatban. Ezeket a sorokat hajnalban, zsinórban a sokadik hosszúra nyúló éjszaka után, kialvatlanul írom, pont úgy, mint a gimis történelemleckét több mint tíz évvel ezelőtt. És mint akkor, most is csak az jár a fejemben, hogy ha végre túlleszek a mai feladataimon, akkor végre visszatérhetek Azerothra, ahol annyi még a teendő. Két héttel és 120 játékórával a hátam mögött még mindig nem tudom eldönteni, hogy életem legjobb vagy legrosszabb döntése volt-e visszatérni ahhoz a játékhoz, ami néhány évvel ezelőtt már elrabolt egy hatalmas szeletet az életemből. De az biztos, hogy piszkosul élvezem.

Hirdetés

Itt úgysem jössz át

"Nem. És ezt nem is akarjátok. Azt hiszitek, hogy akarjátok, de valójában nem" - válaszolta az akkor még csak producerként dolgozó, ma már a Blizzard elnökeként tevékenykedő J. Allen Brack, amikor a 2013-as BlizzConon a közönség soraiból egy kapucnis srác feltette a kérdés: elgondolkodtak-e már azon, hogy visszaállítják a World of Warcraft egyik korábbi állapotát külön szerverként. A Blizzard évekig próbálta a szőnyeg alá söpörni a kérdést, és ha bármilyen fórumon felmerült, azonnal határozottan elutasították a dolgot. A csak "Wall of NO" néven emlegetett válaszokat a rajongók össze is rendezték, és évről évre elővették, amikor valahol előkerült a téma. De néhány évvel később a cég végül mégis kötélnek állt, és augusztus 27-én megnyitották kapuikat a World of Warcraft Classic szerverei. Az ide vezető út persze nem volt könnyű. Rengeteg rajongó fáradhatatlan munkája van abban, hogy a Blizzardnál egyáltalán beszédtéma lett egy ilyen projekt. Több elképesztően sikeres privát szervernek kellett felvennie a harcot az idő közben kiegészítőktől hemzsegő WoW-val, hogy megfontoljanak egy ilyen lépést. De most itt van, és teljesen nyilvánvaló, hogy a küzdelem nem volt hiábavaló.

Hirdetés

#NoChanges

A World of Warcraft Classic a játék 2006-os, 1.12-es változatát állítja vissza, amelyet az alapjáték legteljesebb, legkiforrottabb verziójának gondolnak a fejlesztők. Persze nem egyszerűen arról van szó, hogy újra letölthetjük a régi fájlokat: a Blizzardnál is tisztában voltak vele, hogy ennek nem lenne jó vége. Az élményt akarták visszaállítani, ezért létrehoztak egy hibridet, és a World of Warcraft jelenlegi kódbázisába fűzték vissza az eredeti tartalmat. Bizonyos dolgok, amelyek anno komoly technikai limitációk miatt működtek úgy, ahogy, ma már sokkal könnyebben megoldhatóak, ezeket a korlátozásokat viszont szándékosan beleerőltették a játékba, hogy a lehető legautentikusabb legyen a végeredmény. Erre jó példa a spell batching néven emlegetett mechanika, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy a varázslatokat nagyobb időintervallumokban rögzíti a rendszer. Ennek köszönhetően előfordulhat, hogy ha két mágus egyszerre nyomja meg a gombot, akkor képesek egymást birkává változtatni, ami a mai WoW-ban, ahol a szerverek sokkal gyakrabban kapnak inputot, már nem történhetne meg. Rengeteg ilyen és ehhez hasonló módosítást kellett végrehajtania a fejlesztőcsapatnak, hogy "visszabutítsák" a játékot, az új forráskód pedig amellett, hogy rengeteg új hibát szült, számos olyan bugra is rávilágított, amelyről nem is tudtak a fejlesztők az elmúlt 15 évben. Rengeteg tesztelésre volt szükség, de a bétában részt vevő játékosoknak hála a hibák jelentős részét sikerült kiszűrni, így a megjelenés napján sokkal simább élményben volt részünk, mint korábban.

Hirdetés

Vannak persze kisebb különbségek, de a rajongók kötötték az ebet a karóhoz a 2017-es bejelentés óta, és azzal voltak tele a fórumok, hogy ha bármi is szignifikánsan megváltozik, akkor bizony nem jönnek vissza játszani. Az olyan életminőség-javítónak szánt feature-ök, amelyek az évek során kerültek be a játékba, mint a Dungeon Finder, a meeting stone-ok idézésképessége vagy épp az aréna, természetesen nem kerülhettek be. A legkomolyabb különbséget a layering névre keresztelt technikai megoldás jelenti, amit direkt a Classic kedvéért fejlesztett ki a Blizzard. Ez egy olyan technológia, amely lehetővé teszi, hogy minden szerveren gyakorlatilag több rétegnyi virtuális világ helyezkedjen el. Ezek koherens egészet alkotnak, ugyanakkor jóval több ember (a régi limit sokszorosa) léphet be egyszerre a szerverekre. Erre azért volt szükség, mert ha az eredeti rendszer mellett maradnak, létrehoznak több tucat szervert, és aztán a játékosok fele az első hónap után úgy dönt, hogy ez mégsem tetszik neki, akkor rengeteg szerver halt volna ki, ami nem tett volna jót a közösségnek. A kiegészítőkben használt sharding, ami ennél jóval kisebb szeletekre darabolja a játékot, itt nem jelentett volna megoldást, már csak azért sem, mert hatalmas ellenérzéssel viseltetnek irányába a rajongók. A layering egy elfogadható kompromisszum, ami ugyan bizonyos szinten kihasználható, de a fórumokon még mindig sokan próbálják kelteni a pánikot hamisított képekkel. Szerencsére ez is csak egy időszakos megoldás, és a Blizzard ígérete szerint még a második fázis előtt kiveszik a játékból (a fázisokról keretes írásunkban olvashattok.)

Hirdetés

Fedezd fel újra

Magyar idő szerint augusztus 27-én 0:00-kor rajtolt el a játék, és már az ezt megelőző napokban nyilvánvalóvá vált, hogy a Blizzard alábecsülte a Classic népszerűségét. Európában összesen hat angol nyelvű szervert jelentettek be, amelyekre már augusztus 13-tól lehetett regisztrálni, hogy lefoglaljuk karakterünk nevét. Miután ezek pillanatok alatt beteltek, folyamatosan indítottak újabbakat, ma pedig ott tartunk, hogy 23 különböző szerver közül választhatnak a játékosok, a legtelítettebbekről pedig egy ideig ingyenesen migrálhatták át karaktereiket azok, akiknek elegük lett abból, hogy már délelőtt sem tudnak azonnal belépni a játékba, csúcsidőben pedig nem ritka, hogy négy-öt órás sorokat kell kiállni, hogy bejusson az ember. Az általunk választott szerveren szerencsére csak az első néhány napon volt ezzel probléma, köszönhetően annak, hogy nem mentünk a tömeg után. Az egyetlen RP-PvP szerveren indítottam karaktert, ahol a szerepjáték aspektus is fontos szerepet kap: sokan adják át magukat a fantasyvilágnak, in-game eseményeket szerveznek. A könnyed szerepjátszás sokat dob az élményen, kifejezetten élvezem a fejlődés közbeni interakciókat másokról, az RP címke pedig elriasztja a trollokat és a fiatalabb játékosokat, aminek köszönhetően valószínűleg a lemorzsolódás is kisebb lesz ezen a szerveren. Hogy aztán igazam lesz-e, az néhány hónap múlva kiderül.

A rajt napján már este nyolckor ott ültem a gép előtt, izgatottan frissítve a játékot, miközben új infók után túrtam a fórumokat. Aztán éjfélt ütött az óra, és elszabadult a pokol. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy szabályosan sokkhatás alá kerültem, és annyira el voltam foglalva a bennem kavargó érzelmekkel, hogy nemhogy videót, még egy screenshotot is elfelejtettem készíteni. A human kezdőn több száz másik játékos első szintű karakterével örültünk annak, hogy évek óta tartó várakozásunknak vége. Aztán mindenki nekiesett a küldetéseknek. Pontosabban csak esett volna, ugyanis akkora volt a lag, hogy mire megütöttem volna egy farkast, az már rég arrébb sétált. Szinte teljesen játszhatatlan volt a játék, de ez senkit sem érdekelt: hajnali 5-ig püföltük a billentyűzetet hatalmas vigyorral az arcunkon. Próbáltunk haladni, hogy megelőzzük a tömeget, de közben valójában nem siettünk sehová: nekem ez már a sokadik karakterem, de eddig szinte mindig csak átrohantam a világon, fittyet hányva a küldetések köré felhúzott sztorira. Most ki akarom élvezni. Persze nem feltétlenül megyek be a stormwindi könyvtárba elolvasni a teljes lore-t, de azért igyekszem annál többet befogadni, mint hogy most épp hány disznót kell megölni, hogy kész legyen a küldetés. Az első hétre még szabadságot is vettem ki, így ha keresek egy guide-ot, és megpróbálom a lehető leggyorsabban ledarálni az optimális útvonalat, már lvl 60 lehetnék. Ehelyett a cikk írásának pillanatában 37-es a karakterem (valahol 44-es szintnél van a féltáv), de olyan élményekkel gazdagodtam, amelyekre örömmel fogok visszaemlékezni még hónapok múlva is.

Hirdetés

A vanilla WoW itemizációja mai szemmel már nagyon furcsának hat, ugyanakkor pont ez teszi különlegessé. Rengeteg olyan tárgy van, amiről első ránézésre lehetetlen megállapítani, hogy pontosan kinek is szánták, az igazán hasznos cuccok viszont hosszú ideig velünk maradnak. Nincs instant gratifikáció, mindenért meg kell küzdeni, de pont ezért tud az ember jobban örülni egy statok nélküli, szürke vállvértnek húszas szinten, mint egy bármilyen epic cuccnak a BfA-ban. A képességeket sem csak úgy kézhez kapjuk, minden páros szinten vissza kell battyogni a trainerhez, aki nagyon drágán megtanít nekünk néhány új varázslatot, így nem is biztos, hogy érdemes mindent azonnal megvenni. Van értelme spórolni, okosan gazdálkodni. Az sem elhanyagolható, hogy 40-es szinten kapunk majd először hátast, amire száz aranyat kell összespórolni. Csak hogy perspektívába helyezzem: az én 37-es warrioromnak jelenleg 25 aranya van, pedig nem költöttem el hülyeségekre.

Hirdetés

Mi tesszük azzá, ami

A World of Warcraft Classic fantasztikus élmény, de nem kizárólag a játék miatt, sőt. Kár is lenne tagadni, bizony sok szempontból eljárt felette az idő. Grafikailag sehol sincs a mai játékokhoz képest (bár nagyon durván felhúzhatjuk a részletességet, sokan a retró hangulat miatt megmaradtak az eredeti beállításoknál), hiányzik belőle rengeteg kényelmi funkció, és hát a mechanikák sem olyan összetettek, mint amilyenekkel a mai MMO-kban találkozunk. A Classic a rajongók miatt olyan, amilyen. Ez a játék még tényleg a közösségi élményre lett építve. Manapság látjuk ugyan a többi játékost, de valójában egy single-player játékot játszunk, nincs szükségünk arra, hogy másoktól segítséget kérjünk. Mindent le tudunk verni egyedül, egyetlen gomb megnyomásával pedig már ott is találjuk magunkat a kiválasztott dungeonben egy teljes csapattal. Itt ilyen nincs. Az erősebb ellenfelek ellen csapatba kell szerveződni, ha pedig egyetlen dedikált NPC fejét kell elvinnünk, amire mások is áhítoznak, akkor ez hatványozottan igaz. Ilyenkor nem ritka, hogy a játékosok ahelyett, hogy megpróbálnák mások elől ellopni a tárgyat, libasorba rendeződve várnak a sorukra néha akár egy órát vagy többet is. A világban szinte nem tudsz úgy elszaladni egy pap vagy druida mellett, hogy ne rakná rád a saját buffját. Sohasem láttad, és lehet, hogy soha többé nem is fogod, de fontosnak érzi, hogy ha csak ezzel a kicsivel is, de segítsen. Arról is több beszámolót olvastam, hogy társak híján egy hordás és egy szövetséges játékos együtt csinált meg olyan küldetéseket, amelyekhez egyébként csapat kellett volna. Több száz játékos ölt napokat abba, hogy táskákat varrjon, és ingyen osztogassa azokat az alacsony szintű karaktereknek, mert tisztában van vele, mennyire szűkösen lehet csak elférni az első néhány órában. Ez a sok apróság teszi igazán különlegessé az élményt. Azok a segítőkész emberek, akik néha hosszú perceket vagy akár órákat is hajlandóak segíteni másoknak, pedig semmi előnyük nem származik belőle. És ebben az is közrejátszik, hogy ez a játék pontosan ugyanolyan frusztráló, mint régen. Egy halál után nem ritkán öt-tíz percig tart, mire visszafutunk a hullánkhoz a temetőből, és órákig kell grindolni a trollokat, hogy összegyűjtsünk tíz trollfület, mert az csak ötszázalékos valószínűséggel esik. Hát az isten szerelmére, miért nincs minden trollnak füle?

Hirdetés

Találkozunk a csatamezőn

Magamnak is nehezen vallom be, de jobban élvezem a World of Warcraft Classicot, mint gondoltam, és jobban szórakoztam az elmúlt két hétben, mint bármivel, amiből tesztet kellett írnom a GameStar magazin hasábjaira. Nagyon otthon érzem itt magam, hiszen egy évtizeddel ezelőtt már jóval több időt töltöttem itt, mint amennyit őszintén be mernék vallani, és mégis annyira más, annyira újszerű az egész azokhoz a játékokhoz képest, amelyek az utóbbi időben piacra kerültek. A következő másfél-két évben még biztosan jól elleszünk azokkal a tartalmakkal, amelyek folyamatosan kerülnek be a játékba, és hogy ezt követően milyen irányba indul majd a Blizzard, azt még ők maguk sem tudják. Talán folytatják a hagyományos kiegészítőkkel, talán horizontálisan bővítik a tartalmat. Egy biztos, én ott leszek, amíg megint el nem rontják. Tíz éve azzal vicceltünk, hogy a WoW-ot csak a WoW2 tudja majd legyőzni. Most úgy néz ki, hogy végül a WoW Classic fogja.

World of Warcraft Classic

Nem csak a nosztalgia viszi el a hátán.
Pro
  • Utánozhatatlan közösségi élmény
  • Fantasztikus hangulat
  • Kifogyhatatlan tartalom
Kontra
  • Még csak lvl 37-es a karakterem
  • Sosem lesz pénzem mountra
  • Sokáig tart visszafutni, ha megölnek a hordások
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)