Hirdetés

World of Warcraft: Legion előzetes - lesz mit csinálni a végén

|

A Legion end-game tartalma jelentősen máshogy épül majd fel, mint az eddigi kiegészítőkben. Sokkal nagyobb a hangsúly a dungeonökön és a kötetlen kalandozáson.

Hirdetés

A Burning Legion megszállta Azerothot. Nem jönnek, nem tervezgetnek, és nem készülődnek. Itt vannak. Ez azt jelenti, hogy rengeteg levágandó démon rohangál a Broken Isles terepein, és rengeteg ránk váró küldetés van szerte a világon.

A Broken Isles különböző frakcióinak segítségére lesz szükségünk a túléléshez, és a World of Warcraft: Legion szinteződési részét nagyrészt azzal is fogjuk tölteni, hogy összeszedjük az új területen található (a démoni hordák pusztításától szintén szenvedő) szövetségeseket.

Mindez jól hangzott, de én a béta első órájában leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy keresztül vágjak a bugtegeren. Ha valaki kérdezi, hogy miért nem jelent még meg a Legion, akkor a válaszom az, hogy:

Aki nem ismerné fel egyből (nem hibáztatom), ez itt a Stormwind Keep. Próbáltam besétálni, hogy lerójam tiszteletem a Broken Shore event alatt elveszett hősünk előtt, de a phasing az utamat állta.

Szerencsére egy másik karakterrel sikeresen eljutottam a kiegészítő helyszínéül szolgáló Broken Isles-re, ahol először az Artifact fegyveremért kellett elmennem. Én béta karakternek egy Pandaren Monkot választottam (ezzel úgysem játszok a bétán kívül, így nem unom meg a kiegészítőt mire megjelenik), akinek egy Cataclysm dungeonbe, a Throne of the Four Windsbe vezetett az útja.

Összeszedtem a szükséges tárgyakat, majd Uldum sivatagában végül összeraktam az egészet. A következő az volt, hogy visszatérjek a Wandering Isle-re. Ez lett a monkok kijelölt gyülekező pontja, mivel a korábbi bázisunkat Kun-Lai Summiton lerombolta a légió (hiába próbáltuk megmenteni). Egyébként a monkok sok kaszt küldetés alatt megfordulnak majd Pandarián, így aki annyira szerette ezt a vidéket, mint én, annak ezt a kasztot javaslom a Legionre.

Meglett a fegyverem, felállítottuk az új bázist, már csak az maradt, hogy kiválasszam kezdőpontnak Azsuna-t, és elkezdjem a szintezést. Egyébként választhattam volna Val'Sharahát, Highmountaint vagy Stormheimot is. Az új rendszerben igazodnak a helyszínek, azaz a szinteződési területeken a szörnyek pont olyan erősek lesznek mint a karakter, aki odalátogat. A lényeg, hogy az ötödik terület, Suramar csak 110-eseknek való hely.

És a végén...

Ha megvolt a szinteződés, és elértük a 110-et (ez nekem egyébként kényelmes tempóban 5-6 napig tartott), kezdődhet az end-game. Itt tündököl igazán a Legion. Amint meglépjük a maximális szintet, a térképen felbukkannak a választható bónusz missziók. "Rengeteg end-game tartalom vár a játékosokra, mint bármikor az előző kiegészítőkben" - erősítette meg Ion Hazzikostas, a Legion vezető dizájnere.

A Broken Isles minden területén véletlenszerűen bukkannak fel a feladatok. Jelenleg több mint 300 ilyen misszió vár ránk, melyek bizonyos időközönként cserélődnek. A Raid boss méretű szörnyek levágása akár 3 napig is a térképen várhat, de vannak olyan kis apróságok is, amik csak 1-2 órán át elérhetőek.

Ezek teljesítéséért kaphatunk aranyat, tárgyakat és Order Hall Resource-ot. Utóbbira nagy szükségünk lesz, mivel ez nem termelődik a bázisunkon, és a bajnokaink sem hozhatnak haza erőforrást. Aki attól félt, hogy Garrison 2.0 lesz az Order Hall rendszer, az megnyugodhat. Mivel egyszerre csak 5 Championünk lehet és a missziók sokkal hosszabbak, mint Draenoron, így maximum 3-4-et tarthatunk aktívan.

Egyes Order Hall missziók aztán olyan küldetésekbe vezethetnek, amiket nekünk kell teljesíteni. A Monk esetében az ilyen kaszt feladatok többnyire arról szólnak, hogy Pandariára kell mennünk segíteni az ellenállást a légió ellen.

A bónusz küldetéseken és a kaszt bázisunk fenntartásán túl várnak még minket a dungeonok, melyek sokkal fontosabbak ebben a kiegészítőben, mint eddig bármikor. A szokásos Normal, HC és Mythic nehézségeken felül bejött a Mythic+ (a név még nem végleges), ahol az ötfős csapatunk vezérének kulcsa mondja meg, mi vár ránk odabent.

Egy küldetés teljesítése után megkapjuk a Key Stone tárgyunkat, amit aktiválva Mythic+-ra vált a Dungeon nehézsége. Ekkor a kavicson található módosítók életbe lépnek. Folyamatosan sebződnek a karakterek, mindenki kevesebbet üt, az ellenfelek fura varázslatokat kapnak stb.

Rengeteg ilyen módosító van, amiket a Blizzard folyamatosan variálni fog. Ha sikerült végigmenni a dungeonön, akkor szintet lép a kő, és attól függően kapunk majd lootot, hogy milyen szintű kihívást teljesítettünk. Ha nem sikerül a teljesíteni a feladatot, akkor a kulcskő 0-ra esik vissza. Komoly kockázat lesz feltenni a saját kulcskövünket egy-egy ilyen menetre.

Amiért megéri

És hogy miért farmolunk és szenvedünk a tárgyakon és a dicsőségen kívül? Mondjuk például azért, mert van egy Artifact fegyverünk. A brutálisan erős, legendás cuccokat nagyjából 2 vagy akár 3 hónapig is tarthat teljesen feloldani.

A Monkomon a 100-tól 110-ig tartó szinteződés alatt az egyik arany talentig jutottam csak el, ami azt jelenti, hogy a fegyver 2/3 része még zárva van, ráadásul az egyes talentek megnyitásához szükséges Artifact Power exponenciálisan növekszik.

Nagyon sokáig elleszünk még az első raid megnyitása előtt is, ha ki akarjuk maxolni kedvenc fegyverünket. Egyébként a 102-es szint után a kaszt bázisunkon felvehetjük az összes artifact küldetést, tehát aki szereti kínozni magát, az akár a kasztjához tartozó mindhárom fegyvert elkezdheti felhúzni.

Rengeteg tennivaló vár ránk a Broken Isles területein, és a Suramarban gyülekező Elf ellenállásról még csak nem is beszéltünk. Szó sincs itt bázison ücsörgésről vagy monoton napizásról.

Az én személyes kedvencem Action Cam lehetőség, ami váll feletti nézőpontba helyezi a kamerát és arra fókuszál, amit én éppen célpontnak választok. Végre játszhatunk Gnome mage-et anélkül, hogy az emberek bokájánál többet is lássunk.

Rengeteg technikai újdonság, és end game tartalom vár majd bennünket augusztus 30-án, és ha minden igaz, akkor ennél csak jobb lesz a megjelenés után. A tesztszervereken már elérhető az első raid, a The Emerald Nightmare, és vár még bennünket a szintén hatalmasnak ígérkező Suramar Palace. Ezekre a felkészülés akár több hetet is igénybe vehet majd (nem is lesznek elérhetőek azonnal, csak pár héttel a megjelenés után).

A rengeteg opcionális kültéri feladat, az Order Hall folyamatos menedzselése, és az Artifact fegyverek rendes felerősítése több hónapig is lekötheti majd a játékosokat. Én a valódi szerveren Mage main vagyok, és előszeretettel váltogatok a különböző specializációk között. Ez számomra azt jelenti majd, hogy lesz 3 kimaxolandó fegyverem, ami önmagában egy laza fél éves elfoglaltságot jelent majd.

A Warlords of Draenor ugyan csodálatos szintezési élményt kínált, a végjátékban csúnyán elvérzett. Itt ilyen probléma már biztosan nem lesz. A Blizzard biztosította, hogy a Mythic+ rendszer, Suramar hosszú története, és a rengeteg küldetés lefoglalja a játékosokat.

Az utóbbi hónapokban sokan kritizálták a WoW-ot azért, hogy nem követeli meg a játékosoktól a csapatmunkát. Most ez is megfog változni. A World Questek egy része olyan bossokkal állít szembe, akik Raid erősségűek, tehát kénytelenek leszünk csapatokat keresni. A bétában rengeteg jó ismerőst sikerült összeszednem 1-2 nap alatt, mivel mindig belefutottam valakibe, akinek segítség kellett 1-1 bosshoz.

Rengeteg kaland vár ránk, így a megjelenés utáni hónapokban még patch nélkül is elleszünk a Broken Isles területein. Ettől függetlenül lesz még tartalom a megjelenés után is. A Blizzard letette a nagy esküt, hogy tényleg több frissítéssel jelentkeznek a jövőben. "Sokkal nagyobb terveink vannak a Legion kiegészítőre. Sokkal több tartalom, sokkal több újdonság" - biztosított mindenkit a jövőbeli patchekről Ion.

A Warlods of Draenor 14 hónapos, 6.2-es szenvedése után a közösség biztosan a szaván fogja majd. Egyébként ha még nem néztétek volna, akkor érdemes checkolnotok az emailjeiteket. Lehet, hogy már ti is bétázhattok.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)