Hirdetés

World of Warcraft - mi rejlik a kulisszák mögött?

|

Egy összegzés kapcsán most betekintést nyerhetünk a WoW színfalai mögé.

Hirdetés

Igencsak kevés embernek adatik meg, hogy felderíthesse, milyen is a WoW valós háttérvilága, azaz a teljes bepillantást nyerhessen a virtuális világ mögött lakozó hús-vér emberek munkájába.

Nemrég megtört a jég, és a Blizzard-os Frank Pearce, aki mellesleg a cég termékfejlesztésekért felelős alelnöke, emelett társalapító is – Universe of World of Warcraft elnevezésű beszámolója keretein belül kifejtette a lényeget az Austinban megrendezett Game Developers Conference keretein belül.

Alapvetően 4600 WoW-munkás van regisztrálva, tehát ennyi a teljes létszám: ebből 32 programozó, őket a designerektől elkülönítve, külön csoportokban alkalmazzák. Szám szerint három „különítmény”, az egyik a szerverechnikai felügyeletet látja el, a másik csapat a motort felügyeli, indokolt esetben tökéletesíti, míg a harmadik szekció a kezelőfelületért felel.

Szorosan kapcsolódik további 30 vezető tevékenysége a programhoz, őket közvetlenül Pearce irányítja. E vezető alkalmazottak három külön területen ténykednek, illetve nyolc kiegészítő manager egyéni teamekkel rendelkezik, pluszban.

A designerek kényes munkát látnak el, erre a feladatkörre Pierce szerint elegendő 37 fő, míg a grafikai részleg 51 szakavatott munkaerőt igényel. A különböző introkon, jeleneteken, átvezető animációkon és trailereken 123-an munkálkodnak, míg a lokalizációs részlegnek, akik a honosításokért felelnek, 245 dolgozója van. A fordítók feladata az is, hogy a különböző – többnyire userek által, ticketben jelzett - hibákat korrigáltassák, ennek kapcsán eddig nem kevesebb, mint 179194 bugot és hibát javított ki a staff. Ezek a korrekciók kerülnek ki a kisebb-nagyobb patchekbe.

Könyvelőből 340 munkatárs dolgozik gőzerővel a különböző pénzügyi akciók kezelése kapcsán, játékmesterből, azaz GM-ből pedig 2056 áll szolgálatban. Emelett 66 közösségért felelős kolléga dolgozik még a tökéletes összképen, szó szerint: a GM-ekkel karöltve feladatuk, hogy a fórumok, és egyéb supportfelületek a lehető legtökéletesebben funkcionáljanak, s ebbe természetesen beletartozik a mindenkori moderálás is.

A Blizzard úgy látszik, a kerettörténet szálai kibogozásán, és előrébb vitelén spórol:  összesen kettő háttérember dolgozik ennek tökéletesítésén, no meg ők figyelnek arra is, hogy a WoW-val kapcsolatos történetek (képregények, könyvek, stb.) pontosan, hűen a történethez lássanak napvilágot. A PR részleg viszont bővítésre szorul, oda még 221 munkatársra lenne szükség.

Most jöjjenek az ingame számadatok: az alap WoW 2600 questtel operál, az első kiegészítő, a The Burning Crusade pedig pont százzal több, azaz 2700 teljesítendő feladatot kapott. A harmadik expanzió, a Wrath of the Lich King 2350 questtel büszkélkedhet, ami ugyan kevesebb bontásban, mint az előzőek, viszont szinte mindegyik megoldása  jóval hosszab ideig tart.

Zenei téren sem panaszkodhat a WoW: az orchestra és zeneszerzők eddig több, mint egy napnyi zenét, (egész pontosan 27 órányit) szereztek, és játszottak fel, míg a tárgyakért, kiegészítőkért felelős team  másfél milliónyi (!) cuccot vitt fel a játékba   - ezek például a  fegyverek, kellékek, tereptárgyak és épületek.

Külön érdekesség, hogy az alapjátékban, illetve a két kiegészítőben megközelítőleg kétmillió szó, és 360 ezer sor található.

És végül, jöjjön  a nyers technikai adathalmaz: a Blizzard szerverek száma meghaladja a 13250-et, ezek 75000 processzort, és 112.5 terabyte memóriát használnak. Három nagy szerverközponttal rendelkezik a Blizzard, melyek Párizsban, Szöulban, és Texasban találhatók, ezek működése 68 ember irányítása alá tartozik. Az adatokhoz hozzájön, hogy a cég összesen nagyjából 20 ezer számítógépet birtokol, ezek segítségével – szintén csak közeli becslés – 1.3 petabyte adatot generáltak.

Áramfogyasztási adatok nincsenek, vagy cenzúrázták...

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)