Hirdetés

World of Warcraft - négy év alatt majdnem a felére csökkent az előfizetők száma

|

Az Activision Blizzard bejelentette, hogy 2010 óta a World of Warcraft előfizetői bázisa közel a felére csökkent.

Hirdetés

World of Warcraft még mindig a világ egyik legsikeresebb MMO-ja, de már sajnos közel sem annyira népszerű, mint amennyire fénykorában volt. 

Az Activision Blizzard a befektetőknek tartott konferenciáján elmondta, hogy jelenleg 6,8 millió előfizetője van a World of Warcraftnak, ami majdnem a fele a 2010-ben jegyzett 12 milliónak. Még a tavalyi évhez képest is egymillióan hagyták ott a Blizzard MMO-ját.

Ez persze így tragikusnak hangzik, pedig közel sem ennyire súlyos a helyzet. A World of Warcraft továbbra is hihetetlenül sikeres, az MMO-tortának a 36 százalékát hamizza meg és azért azt se felejtsük el, hogy egy közel 10 éves játékról beszélünk. Úgyhogy elég jó az a 6,8 millió.

Ha ugyanebben az ütemben folytatódna a játékosbázis csökkenése, még akkor is van előttünk 4-5 jó év, persze ez nem valószínű, mert hamarosan érkezik a Warlords of Draenor, ami biztosan sokakat visszacsábít majd a World of Warcraft világába. A Mists of Pandariának is sikerült, ugyan a növekedés nem tartott sokáig.

Aztán ki tudja mi lesz. Lehet, hogy a World of Warcraft is rálép majd a free-to-play játékok útjára? Meglátjuk.

Ti mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)