Hirdetés

World of Warcraft: Warlords of Draenor - rendeld elő, és instant 90-es leszel

|

Megküzdhetünk a kilencven szint mindegyikéért, vagy előrendelhetjük a Warlords of Draenor kiegészítőt és megkaphatjuk azonnal.

Hirdetés

A tavalyi BlizzCon alatt jelentette be a Blizzard a World of Warcraft ötödik kiegészítőjét, a Warlords of Draenort, melyben számos újítással szeretné megörvendeztetni a játékosokat.

Azt már eddig is megszoktuk, hogy minden World of Warcraft kiegészítő temérdek újdonságot hoz a milliók által játszott MMORPG-be, így lesz ez a következő nagyobb volumenű bővítmény esetében is. A Warlords of Draenor egyik legnagyobb ilyen újítása, hogy az előrendelőknek nem kell majd végigküzdeni magukat az eddigi (és gyakorta unalomig ismert) helyszíneken és történeten, hanem azonal 90-es szintre léphetnek, de kizárólag egyetlen karakterrel. Ennek köszönhetően azonnal élvezhetik az új tartalmak nyújtotta örömöket, ameddig felküzdik magukat a 100-as szintre, ahol majd igazán beindul az élet.

Az eredeti tervek szerint ez az instant 90-es szint csak a kiegészítő megjelenésekor lett volna elérhető, de a Blizzard fejlesztői a játékosok visszajelzéseire hallgatva változtattak az ötleten: már az előrendelőknek is lehetőségük lesz elkészíteni a magas szintű karaktert, nem kell megvárni a megjelenést. Talán így jó pár régi előfizető is visszatér majd.
 

Emellett a Warlords of Draenor zárt bétatesztjének startja is a nyakunkon van, a várhatóan őszi megjelenés vészesen közeleg. Az előzetest olvastátok már?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)