Hirdetés

Worms Reloaded teszt

|

Már megint kukacoskodunk egymással - GameStar 2010. szeptember archív

Hirdetés

Talán még általános iskolás lehettem, amikor megismerkedtem a Worms-szériával. Bizony, ez a remek játék 1995-ben jelent meg először a piacon, azóta pedig kisebb-nagyobb kihagyásokkal évente érkezik egy-egy új rész.



2001-ben a sorozat az eredeti és hangulatos 2D-ből átváltott 3D-be, és bár a hirtelen váltás nagy visszhangot keltett, nem foglaltam állást egyik nézet mellett sem; általános iskolás koromban ugyanis valóban véget ért a kukacpályafutásom. Ennek köszönhetően nosztalgiával átitatott félelemmel telepítettem fel az új játékot - igencsak aggódtam, hogy a Worms Reloaded nem fog majd felérni az emlékeimben élő szériához. Legnagyobb meglepetésemre azonban tévedtem; ugyan az idő megszépíti a dolgokat, a felállított Worms-mérő mércémet az új játék is simán elérte.

Afro csajkukacok. Minden további kommentár felesleges.


Vissza a jövőbe Parizerrel

Ahogy betöltött a single player mód, évek kihagyása után rögtön otthon éreztem magam. A Reloaded az első rész, amelyben a fejlesztő Team17 visszatér a 2D-s gyökerekhez a kilencéves „háromdé" kitérő után. Mintha nem is ugrottunk volna az években - a hangulat, a kinézet és a stílus maradéktalanul az maradt, ami miatt bárki könnyen megszerethette a szériát. És hogy miről is beszélek? Tonnányi szórakozásról. Szinte rögtön, már az első belépéskor a játék felkínálja a csapatgenerálás lehetőségét, amelyet elfogadva összeállíthatunk magunknak egy négyfős kukachadsereget. A hadseregnek név és egyéb megkülönböztető jellemzők kellenek: első lépésként ki kell választanunk egy „seregnevet", majd egyenként elnevezhetjük a kukackáinkat, végül pedig ki is csinosíthatjuk őket a különböző sapkák, hajformák, bőrszínek, hangtípusok (!) segítségével. Ezután rögtön próbára kell tennünk a temetkezési képességeinket is: a kukacok gyakran halnak, így előre ki kell választanunk a sírkő formáját is, mert a halott csúszómászónak is ki kell néznie valahogy. A választék igen bőséges, a jobbnál jobb formák és típusok közül nehéz egyre rámutatni - szerencse, hogy amit egyszer kiválasztunk, az nincs kőbe vésve (kizárólag a sírkő esetében, átvitt értelemben), bármikor megváltoztathatjuk a kívánt kinézetre. Talán ennek köszönhető, hogy a Worms Reloaded rendelkezik egy belső bolttal: ezen a piacon olyan kukacportékák vannak, amelyek nem nélkülözhetetlenek ugyan, de megvásárlásuk szinte presztízsértékű, mivel a fizetőeszközt a megnyert csaták után szerezzük meg. A nyertes összeget tehát elkölthetjük mind egy szálig, vehetünk új pályákat, új „ruhadarabokat", új sírköveket, azaz tovább bővíthetjük amúgy sem szűk virtuális szekrényünket. A gardrób tehát bővül és bővül, az egyébként „sima", „csupasz" csúszómászóinknak megváltoztathatjuk a bőrtónusát, és az egyéb, fent említett kvalitásait is kedvünknek megfelelően váltogathatjuk. A Sophiaso Squad© kukacai diszkós afrohajat kaptak, néha „Grandpa", néha magyar nyelven ordibálnak, sírkövük szív alakú, de ez csak a pillanatnyi felállás, ugyanis Parizer, Körömlakk, Bubi és Malkovich sokat fognak még változni kalandjaik során, nehogy véletlenül megunjam őket.

Jaj! Ne kukacoskodjon már nagyi!


Hang és fény

Igen, a nyelv(-azaz hang)választás. Ennél az opciónál hosszú percekig lehet röhögve elidőzni, a különböző angol nyelvjárások és nyelvváltozatok (óangol, amerikai stb.) csak töredékét képezik a szekciónak. A fejlesztők nem feledkeztek meg a külföldi játékosokról sem: akár magyarul is játszhatunk, de emellett rengeteg vicces nyelvtípus van (űrkukac-nyelv, zsémbes nagymama-hang, reklámszöveg, boxkommentátor-szöveg, filmelőzetes-hang, és még sorolhatnám), amelyeket érdemes egy-egy játék erejéig kipróbálni, mert az unalmas hétköznapokat pillanatok alatt fel tudja dobni ez az ömlesztett idiótaság. Elképzelhető, hogy éppen emiatt a széles skála miatt sikkad el néha egy-egy nyelv eredetisége: a magyar nyelvre állított kukacok például gyakran beszélnek angolul, jelezve, hogy sokszor bizony nem sikerült maradéktalanul jól a mondatok fordítása. Amikor viszont sikerül magyarul beszélniük, az fergeteges; gyakran hangzanak el a „Csövi! Hullahopp! Francba!" kifejezések, amolyan South Park-os magas hangon.



Aknavetőkről, bárányokról és szektákról

A Worms-féle karaktergenerálás olyannyira zseniális, hogy közben magáról a játékmenetről még szó sem volt. A széria alapvetően játékos játékos ellen vagy játékos gép ellen módokra épít: a pályán 1-4 kukac van csapatonként, a dolgunk pedig, hogy elimináljuk az ellenfél egységeit a rendelkezésünkre álló fegyverarzenál segítségével. A színes, 2D-s helyszínek teljes mértékben pusztíthatók, és minél nehezebb egy pálya, annál több lehetőség van az „öngyilkosságra": gyakori, hogy egy-egy pályarész vízzel van körülvéve (ami instant halált jelent kukacunknak, ha beleesik), és az is előfordul, hogy különböző aknák vannak elhelyezve az egyes területeken, amelyekre rálépve aktiválódik és ha nem vagyunk elég gyorsak, bizony pórul járhatunk velük. A játék elején egységeink véletlenszerű pozíciójából kell kikecmeregnünk, majd pedig harcolni a túlélésért. Ejtőernyő, mászókötél, teleport, jetpack áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy helyet változtassunk, a gonoszkodáshoz pedig az eldobható báránytól kezdve a rakétavetőn át az irányított légitámadásig mindent bevethetünk, és be is vetünk, dacára annak, hogy ezek száma véges. A pályán ugyan néha fellelhető egy-két felvehető doboz, ami utánpótlást rejt, de leginkább az eredeti készletünkre tudunk hagyatkozni. Egy kör 60 másodpercből vagy egy fegyver elsütéséből és 5 másodpercből áll, a játékosok pedig egymás után következnek. Fontos a stratégia, de a szerencsén is sok múlik: az, hogy milyen irányba és milyen erővel megy egy lövedék, a mi felelősségünk, de a szélirány (amit mutat is a játék) is döntő tényező, és az is, hogy milyen leleményesek vagyunk a pályakihasználást illetően. Nem véletlen az az ajándék öt másodperc, ennyi időt kapunk arra, hogy egy sikeres dinamit- vagy aknaplántálás után arrébb vánszorogjunk, vagy épp elrejtőzzünk egy kevésbé nyitott szegletbe a várható támadás elől. A gépi játékos sokszor nagyon szerencsés, már-már azt mondhatnám, hogy csal: sokszor emberfeletti erővel és pontossággal találja el a képernyő egyik végéből a másik végben ácsorgó katonát, ezt kompenzálva (?) azonban az esetek többségében inkább butácska, gyakran hajt végre többszörös öngyilkosságot (valójában biztos szektát alapított a háttérben), így az is szerencse kérdése, hogy éppen milyen MI-t osztott nekünk a játék.



Egy játék nem játék

Az új Worms viszont nem csak egyféleképpen játszható. A Team17 ezúttal igyekezett szinte minden lehetőséget kiaknázni, a hagyományos játékon kívül találkozhatunk kampány móddal, pontozásos módszerrel is, de online is játszhatunk, és természetesen minden módban a nehézséget is beállíthatjuk a kívánt szintre. A legérdekesebb a kampány mód, ahol egyre nehezülő és változó feladatokkal kell szembenéznünk és megküzdenünk. Egyszer egységnyi idő alatt kell végezni minden ellenféllel, máskor kötéllel kell végigmennünk a pályán, néha öldökölnünk kell, néha pedig puzzle-feladatokat megoldani a megadott eszközök segítségével (amolyan Incredible Machine-módra). A 35 feladat utolsó blokkjai még a legedzettebb Worms-rajongókat is megizzasztják, még szerencse, hogy a sok játékmódnak köszönhetően lehetőségünk nyílik arra, hogy anélkül gyakoroljunk és fejlődjünk, hogy megunnánk a játékot. Kihívás tehát akad bőven, és az MI néhány kilengése ellenére maximálisan élvezhető minden pálya, az apró hanghibák pedig a csata hevében szinte észrevétlenek, sőt egy idő után tulajdonképpen egészen megkedvelhetők. Az élmény természetesen barátokkal teljes; nincs is annál szebb, mint a pörkölt csúszómászó szaga az esti Worms-csatában... A Worms Reloaded tényleg tudja, amit az első részek tudtak. Irány a csatamező!

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)