Hirdetés

WRC 9 teszt - tovább a szimulátoros úton

|

Miután végre rátalált a Kylotonn a helyes ösvényre, láthatóan mindent elkövet, hogy többé ne is térjen le róla a WRC-széria, amíg még nála van a licenc.

Hirdetés

Tavaly már kiderült, a Kylotonn négyévnyi félvak bolyongás után végre megtalálta a kiutat a felejthető ralijátékok világából, és olyasmit hozott össze, amivel feltette magát a térképre. A tendencia pedig nem változott egy évvel később sem, ismét élvezhető, megfelelő kisugárzású játékkal jelentkezett a csapat igaz, nem változtatott túl sokat a nyolcadik részhez képest.

Nem tudni, mi történik az autós címek frontján, de a WRC 9 FIA World Rally Championship esetében szinte ugyanaz figyelhető meg, mint a Nascar Heat 5-nél, bár utóbbi tényleg csak egy átcímkézett alkotás, míg jelen tesztünk alanya azért ennél kicsit többet fejlődött. Az alapok lényegében változatlanok, a 2019-ben kipróbált, tényleg szimulátoros irány megmaradt, ebből következik, hogy amikor karriert indítunk, nem fogunk egyik országból a másikba teleportálni, mint a Hipervándorban, hanem szépen végigjárjuk a versenynaptárt.

Hirdetés

Annál is inkább, mivel a játék birtokolja a hivatalos licenceket, tehát az a minimum, hogy nem a létező országok kitalált helyszínein tekeredünk fel a szalagkorlátra. Megmaradt az előző részből a csapatban történő működés, tehát nem leszünk egyedül, számtalan szakember biztosítja számunkra a megfelelő előmenetelt, igaz, csak akkor, ha kellően sikeresek vagyunk, mert guba nélkül ők sem tudnak sokáig létezni, ahhoz pedig, hogy keressünk valamit, nem árt jó eredményeket produkálni.

Számok és tények

A már megszokott helyszínek mellett ezúttal Japán, Kenya és Új-Zéland területein is száguldozhatunk, így összesen 16 országot tudunk meglátogatni versenyeink során, továbbá bekerült a játékba 35 új speciál is. Ez összességében annyit tesz, hogyha a visszafelé bejárandó szakaszokat is nézzük, száz feletti a darabszám.

A WRC 9-ben megtalálható az idei szezon minden hivatalos csapata és versenyzője, sőt, most először a WRC Junior, WRC 2 és WRC mellett immáron kipróbálhatjuk magunkat a WRC 3-ban is.

Mindez azt jelenti, hogy 23 négykerekű volánja mögé ülhetünk be, így többek között taposhatjuk a Ford Fiesta R2, a Hyundai i20 WRC és a Volkswagen Polo R5 gázpedálját. De ennyiben még messze nem merül ki a dolog, hiszen kapunk legendákat, mint amilyen az Audi Quattro A2 1984, a Lancia Delta HF Integrale Evoluzione, de említhetném az előző évezred végéről származó Toyota Corollát. Akadnak kicsit fiatalabb, mondhatni young timer verdák is, jelesül a Ford Focus RS 2007, vagy éppen a Citroen Xsara WRC 2005.

Jó autós játék a WRC 9?

Éppen eleget szövegeltünk a körítésről, rugaszkodjunk inkább neki a valódi "munkának". A WRC sorozat "fejlődése" a Kylotonn kezei között erősen véleményes, és nehezen szavaz az ember bizalmat egy olyan csapatnak, amelyik szöges talpú cipővel taposta a sárba az egyébként 2015 előtt évről-évre egyre javuló minőséget. Hajlamosak is vagyunk odatenni egy ilyen bandát abba a legalsó fiókba, ahol a City Interactive játékai és Uwe Boll filmjei laknak, de a Kylotonne megrázta magát, és tavaly bizonyította, fel tud kerülni a felső polcra.

Éppen ezért vártam, hogy vajon a kilencedik iteráció mit sajtol ki magából, és igazából nem csalódtam. Érződik a sebesség, oda kell figyelni, nem megy csípőből a dolog, és még ha a többi versenyző tudását minimumra korlátozzuk, akkor is pislogás nélküli koncentrációt igényel, hogy ne zúzzuk porrá magunkat a szakadékban, egy jobbos kanyart kiegyenesítve.

A WRC 9 egyértelműen a mérleg "szimulátor" feliratú serpenyőjébe került, és azt lehet mondani, hogy ideje is volt. Mert azt a hibrid megoldást, amit korábban képviselt, nem lehetett komolyan venni, és az ember úgy volt vele, hogy csesszék meg, megyek vissza Dirt Rallyzni.

Most azonban oda kell figyelni a féktávokra, és elég egyetlen félmásodperces késlekedés ahhoz, hogy elfüstöljön minden reményünk a bajnoki címre.

A magam részéről egyébként a jó autós játéknak három ismérve van, amivel biztos, hogy nem fog mindenki egyetérteni. Elsőként említeném, hogy nem zavar, ha tízszer kell újrakezdenem a futamot, mert maga a játékélmény olyan, hogy igényem van abszolválni a kihívást, és nem baj, ha közben sokadjára megy a restart. Másodsorban akkor érzem azt, hogy beszippantott az élmény, amikor teljesen ráhangolódom a vonalvezetésre, és már nem is nézem, hogy mennyivel megyek, vagy oldalt mit mutat az állapotjelző, és mennyi van még az etapból. Egyszerűen csak tekeri az ember a kormányt, hol az egyik, hol a másik pedált nyomja izomból, és igyekszik a lehető legjobb időt futni. Harmadrészt pedig egy szimulátort akkor lehet komolyan venni, ha verseny közben nem szól a zene.

Nos, a WRC 9 esetében mind a három feltétel teljesül, és őszintén örülök, hogy eljutottunk ide, mert hát volt honnan feljönni. Bármely ország bármely pályáján járjunk is, legyen az murva, aszfalt, homok vagy hó, nagy élmény az első versenynap első kilométerén megtapasztalni, és utána villámgyorsan adaptálódni ahhoz, hogy ez bizony egészen más felület, mint a korábbi, így másfajta vezetési stílust is kíván.

Tömegjelenetek

A WRC 9 nem csupán a magányos, otthoni száguldozást támogatja, hiszen egészen komoly többjátékos blokkot tartalmaz, ami nem csupán annyit tesz, hogy érj el jobb időt, mint a többi ember a listán. Itt van rögvest a kétszemélyes Co-Driver, amit nem úgy kell elképzelni, hogy osztott képernyőn igyekszünk jobbak lenni a cimboránknál, hanem úgy, hogy egyikünk vezet, a másik pedig "beül" a navigátori székbe, és darálja az itinert.

Emellett vannak a napi és heti kihívások, amelyek viszont valóban arról szólnak, hogy ki a legjobb egy időeredményeket tartalmazó listában. Létezik még továbbá a Club Mode, ahol mi magunk állíthatjuk be a bajnokságunk szabályait, és ide meginvitálva a többieket, ennek megfelelően kenhetjük el a szájukat, vagy fakadhatunk sírva, ha esetleg mégsem így történik.

Ambivalens érzelmek

Eddig nem mondtunk semmi negatívumot, hiszen el kell ismerni, a WRC 9 jó játék lett, és rendkívül hangulatos jeleneteket tartalmaz, amit egyébként sokszor pont a játékos számára kellemetlen körülmények adnak. Itt tessék például egy olyan éjszakai futamra gondolni, amikor szakad az eső, és csak a reflektorainkban bízhatunk, viszont az általuk bevilágított szakasz szinte kiégettnek tűnik, míg a fénycsóván túl olyan sötétség uralkodik, mint a vakond belső zsebében. És ha ez még nem lenne elég, ömlik az eső, vadul dolgozik az ablaktörlő, mi pedig jó eséllyel rögtön az első kanyarban lecsúszunk az útról, mert nem voltunk rá felkészülve, hogy a felázott talajon ennyire nem tapadnak a gumik.

A grafika egyébként messze nem kiemelkedő, de érdekes módon az összkép mégis teljesen elfogadható, a környezeti hatások pedig kimondottan szépek.

Tehát hiába jelenthető ki, hogy azért egy kis polír még ráfért volna a látványra, botorság lenne azt állítani, hogy nem néz ki jól, ami a monitoron van. A fizika is rendben van, de csak addig, míg az úton vagyunk, mert amint letérünk róla, és járművünk elkezd ide-oda billegni vagy csapódni, megint azt tapasztaljuk, amit a korábbi részek mindegyikében. Az autó egy súlytalan gumicsónaknak tűnik, ami úgy pattog a tereptárgyakon, mintha csak egy néhány kilós RC modell lenne, és nem egy 1,5 tonnás, agyig becsövezett raliautó.

Nem tudom, a Kylotonn részlegénél mennyit kapnak a hangmérnökök, de valószínűleg a legkevesebbet, mert akusztika terén még mindig gyengécskének érződik a teljesítmény. Habár önmagában a rendszer rendben van, tehát ha megtörtük a kasznit, egészen másként "szűrődnek" be a kinti zajok, mint előtte, és hallatszanak a felverődő kavicsok, meg a folyton teljesítménycsúcson járatott motor is, de valami hiányzik. Mint amikor egy valóban tehetséges, gyönyörű hangú énekes Queent ad elő. Jó hallani, vele dúdoljuk, őszintén megtapsoljuk, de akkor is tudjuk, fasorban sincs Freddie-hez képest.

Végezetül még annyi ajvékolás maradt csak - és lehet, hogy mindez csupán nekem fáj -, hogy újfent túl hamar szeretné a játék ellőni a puskaport, ami annyit tesz, hogy még szinte meg sem szoktuk az irányítást, máris elénk hajítja az éjszakai esős versenyt, hogy lássuk ilyet is tud. Csakhogy ez a kevésbé ügyes játékosoknál komoly frusztrációt okozhat, hiszen rutin hiányában hamar csúnya vége lehet az autókázásnak.

Ettől függetlenül a WRC 9 kimondottan jó ralis játék, amire semmiképpen nem lehet azt mondani, hogy majd akkor vegyük meg, amikor a legújabb Dirt Rally mellé adják ajándékba. Hozza, amit elvárunk tőle, hiszen elég, ha csak a minket kiszolgáló csapat fejlesztgetésére gondolunk, és van benne annyi tartalom, hogy időtálló lehessen addig, míg a WRC 10 megjelenik.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

WRC 9
Mindegy, hogy magától sikerült, vagy segítettek neki, de a Kylotonn megtalálta a megfelelő utat, és végre tudja, hogyan is kell ralis játékot készíteni.
Ami tetszett
  • végre tényleg szimulátoros
  • az elfogadhatónál bőven jobb grafika
  • ötletes többjátékos módok
Ami nem tetszett
  • ha lemegyünk az útról, még mindig súlytalannak tűnik az autónk
  • icipicit vérszegény hangok
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)