Hirdetés

WTF LOOT!!!

|

A WWI után pörögnek az események a WoW háza táján. Most épp a wow-hungary oldal ünnepli (újjá)születésnapját. Phat loot? Need.

Hirdetés

Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer az öreg jégszakállú Blizzard bácsi, aki volt olyan jó és elkészítette számunkra csodálatos játékát a World of Warcraftot (persze tudjuk, hogy ezt nem mindenki gondolja így). A játék hatalmas sikerén egy kicsi, mondjuk gnóm horda méretű, bár annál inkább lelkes csapat megalkotta hazánk első hivatalos, azaz a Blizzard által is elfogadott és támogatott WoW-val foglalkozó honlapját a World of Warcraft Hungary-t. De hogy minek apropóján írom is ezt a hosszú leadet, az nem más, mint hogy a lap elérte a nagykorúvá válás következő lépcsőjét azaz a 3.0-s verziót
A hosszú bevezető után azt hiszem nem is kell tovább gyötörni a türelmeteket, inkább csapjunk bele rögtön a lecsóba, ahogy itthon szokás mondani (ha valaki rögtön a lootot nézné, annak a cikk vége felé célszerű keresgélnie ;)).

wowloot1.jpg


A WoW-Hungary felnőttesebb, használhatóbb, naprakészebb és szórakoztatóbb lett, mint valaha. Az új motor új lehetőséget adott a kezünkbe ahhoz, hogy az eddigi wall of textek helyett egy igazán felhasználó központú képekkel, videókkal és minden jóval tarkított community site-t tudjunk prezentálni a nagyérdeműnek, azaz nektek, amely bármely más hasonló témájú oldallal fel tudja venni a versenyt. Az előző mondatban pedig a hangsúly a community-n van, hiszen ez áll az új WoW-Hungary elgondolás középpontjában, azaz a lap magját a közösség adja, de lássuk is gyorsan, hogy miképpen képzeltük el ezt mi.

News time

Mint ahogy az a képeken és magán a siteon is látszik, az oldal középpontjában továbbra is a hírek állnak, ami nem is csoda, hiszen most a Wrath of the Lich King közeledtével (amit Enderrel meg is csodáltuk a WWIn, ahogy karaktereink B*zi, Peti és Invi kart karba öltve rótták a bughegyeket) az egyszeri WoW addikt vagy éppen casual leginkább az újdonságokra lesz kiváncsi. A híréhség kielégítésére a wow-hungary.com és a nerf.hu napokban történt egyesülésével tovább erősödött a hírező csapatunk, ami a legjobbkor történt, hiszen a US beta elindulásával megszűnt az információterjedésnek gátat szabó NDA és hamarosan mi is elmerülhetünk az EU béta-ban, illetve béta kulcs sorsolásainkkal majd ti is felfedezhetitek Northrend fagyos tájait.

wowloot2.jpg


Community: a varázsszó

Ha a már jól bevált hírezünk és alá kommentelünk recepten túlléptünk, akkor jelenik meg a site igazi, közösségi része.
A magyar WoW társadalom már jól ismeri fórumunkat, ahol a legkülönfélébb játékhoz kapcsolódó és nem kapcsolódó témákat lehet megtárgyalni, mely lehetőséggel nap mint nap már most is több százan élnek. De lássuk be egy egyszerű fórumtól még nem lesz valami igazi közösséget szervező tényező a Warcraft univerzumban, és ezt nekünk is be kellett látnunk, így jöttek a további érdekes és hasznos lehetőségek.
Van itt nekünk a lap bal oldalán egy személyes beállítások részünk, amelyben saját adataidat állítgathatod a már megszokott módon (skin, avatar, aláírás...) de itt vihetjük fel karaktereinket is, amelyekhez a rendszer rögtön hozzá is linkeli armory profilunkat.

wowloot3.jpg


Recruit és kinyilatkoztatás

Bizonyára sokatokkal előfordult már, hogy nem sikerült megfelelően összeállítani egy raid setupot, mert noha már lockból 12 jelentkező volt a 25-ös raidbe, de az a két fránya tank/healer még kellett volna a guildbe. Semmi gond, mit lehet ilyenkor csinálni? Hírdetni itt ott, hogy keresünk hazánk belli jó munkás embereket vagy spammolni a general chatet. De miért tennénk ezt, ha kulturált körülmények között egyszerűen is megtehetjük recruit felhívásunkat?! Nem kell mást tennünk, mint az új oldal Recruit részébe kitenni adatainkat, ujjakat keresztbe tenni és szorítani, hogy jöjjenek az applyk.
Ha nem is annyira kérni, mint inkább adni szeretnénk magunkból, azaz tudásunkból és gondolatainkból, akkor arra pedig ott van az új oldal által mindenki számára elérhető saját blog írásának lehetősége. Itt megoszthatjuk filozófiai elmélkedésünket, flame tengert (a Himnuszban is ez van ugye, lángtenger felette) indító kijelentéseinket vagy éppen elmesélhetjük a világnak, hogy mi nyomja szívünket.
Ha pedig inkább vizuális lények vagyunk és hiszünk az egy kép többet mond ezer szónál elvben, akkor a vadonás új kukker elnevezésű képfeltöltő rendszerrel tárhatjuk a világ elé első Hogger killünket (persze képet akár a Blogba is betehetünk).

wowloot4.jpg


Loot a lelke mindennek

De ha egy galád portyázó fajtának, mint amilyenek általában mi is vagyunk, főleg a magyar horda oldalon, még ez sem lenne elég, akkor természetesen itt lesznek még folyamatosan induló változatos lootokat rejtő nyereményjátékaink is, amelyekből Július 21.-én indult az első (újjá)születésnapi contest, amellyel az alant szereplő komoly WoW relikviákat lehet majd bezsebelnie a szerencséseknek:

5 Phat Loot nyereménycsomag, mindegyik tartalmaz:
1 T-Shirt (horda v. alliance - a nyertes választhat)
1 WoW/Blizz mouse pad
1 WoW/Blizz nyakba akasztós kulcstartó
2 ív WoW/Blizz Sticker
1 Extra nyeremény:
Azon puskakezű jó észjárású játékosunk, aki a játék időtartama alatt átlagosan a legkisebb válaszidővel csapkodja be a jó válaszokat automatikusan egy GameCard-ot ninjázhat el a többiek orra elől.

A nyereményjáték részleteiről és a www.wow-hungary.com/phatloot oldalon olvashattok.

Reméljük hamarosan veletek nálunk is!
Remélem a fentiekből egyértelműen látszik minden a WoW iránt érdeklődőnek, hogy a napi hírböngészés során érdemes ám minket is mindenképpen útba ejteni, hiszen nálunk is megtalálható lesz majd minden, mi máshol és a Blizzarddal ápolt jó kapcsolatunk révén lehet majd nálunk is találni egy-egy exkluzív infót érdekességet. Ha pedig valaki nem is igazi „WoW addikt" az is nézzen el néha felénk, hiszen nem tudhatja, hogy nem-e az egyik nyereményünk megszerzése jelenti majd számára álmai „netovábbját" (már ha lehet így túlozni).





Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)