Nagyon rég nem találkoztam olyan gyatra, vállalhatatlan állapotban megjelent digitális szeméttel, mint amilyen a WWE 2K20 volt. Tudom, ezek meglehetősen durva szavak, de tavaly decemberi tesztünk a játékról nem véletlenül kapta meg a "botrány a ringben" alcímet, illetve a "Csak saját felelősségre" plecsnit.
A kiadó 2K Sports is érezte, hogy nagy a baj, ezért elküldték szépen pihenni a fő sorozatot, és idén inkább egy kisebb költségvetésű, rajzfilmszerű grafikával operáló, arcade-stílusú pankrációs játékot készíttettek el. Ez lett a WWE 2K Battlegrounds, ami ugyan nem adta vissza teljesen a WWE-játékok nevének régi szép csengését, és rövidtávú szórakozásnál nem nyújt többet, de így is sokkal jobban jártunk, minta még egy WWE 2K20 szintű sértést vágtak volna a képünkbe.
Egyszerű mint az egyszeregy
A WWE 2K Battlegrounds végtelenül kedves az újoncokkal, ezt mindenképp a javára kell írnunk. Irányítása alapvetően is nagyon egyszerű, az első pár meccs alatt pedig a tutorial nem rest ezeket sem a szájunkba rágni. Pár gombot kell mindösszesen nyomkodnunk, teljesen világos lesz, hogyan háríthatjuk az ellenfél támadásait, innentől pedig indulhat(na) is a móka. Vészen gyorsan fogunk azonban rádöbbenni arra, hogy a játékmenet ennyi és nem több, feleslegesen is próbálunk benne mélységet keresni.
Kiábrándítóan egysíkú meccsek várnak ránk, ráadásul az ellentámadásokra biztosított időkeret is indokolatlanul nagy, emiattemberi ellenfelekkel szemben counterhegyekbe fullad majd minden összecsapás.
Ötféle "kasztba" sorolja a játék a világhírű pankrátorokat (régi legendákat és jelenleg is aktív bunyósokat), az egyes karakterek közötti eltérések viszont ennyiben ki is merülnek. Egyedül végső kivégző mozdulataik különböznek a szupersztároknak, ezen túl az egyazon kasztba tartozó pankrátorok csekély repertoárja teljesen azonos.
Kapunk valamiféle kurtán-furcsán összetákolt kampányt is, amit mókásnak szánt, de valójában meglehetősen béna képregények hivatottak narrálni, amelyek láttán könnyen támadhat olyan érzése az embernek, hogy ezen a téren (is) leginkább csak a megúszás volt a kitűzött cél. A sima meccseken túl a kampány során feloldhatunk újabb pankrátorokat, power upokat (ezek tényleg hasznosak, érdemes eltöprengeni azon, melyik három alkalmi módosítót tárazzuk be a mérkőzések előtt), valamint helyszíneket/ringeket.
Kreálhatunk továbbá saját karaktert, akinek sorsát egy külön számára dedikált játékmódban egyengethetjük, itt tudjuk őt fejleszteni, illetve megszerezhetünk neki különféle jelmezeket, ruhadarabokat. A legmenőbb göncökért azonban keményen fizetnünk kell, és akkor ennél a pontnál rá is térhetünk a WWE 2K Battlegrounds rákfenéjére, a pofátlan mikrotranzakciós modellre.
Mikrotranzakció hegyek, hová legyek?
Szó volt róla az előbb, hogy új karaktereket a kampányban oldhatunk fel. A játék elindításakor még csupán néhány híres bunyós érhető el, meglepő módon a legnagyobb aktuális sztárok is hiányoznak a repertoárból. Azt talán könnyebben bevenné az ember gyomra, ha a régi legendákat zárnák el, de így még nehezebben emészthető a dolog.
Lényeg a lényeg: legtöbb kedvencünkért fizetni kell játékbéli teljesítménnyel megszerezhető tallérokkal, vagy pedig valódi pénzért megvásárolható valutával.
Az arányokat arcpirító módon eltolták; még ha az egyes pankrátorok extra jelmezeiért nem is akarunk további vagyonokat kiadni, pusztán a karakterek feloldásáért végtelen hosszúnak tűnő grindra kell vállalkoznunk, esetleg pofátlanul magas összegeket fizethetünk.
Semmiképp se tegyetek így, higgyétek el, nem éri meg a dolog. Itt vissza is kanyarodhatunk egy gondolat erejéig arra, hogy mennyire minimális az egyes pankrátorok közötti különbség, ha egyazon karakterosztályba tartoznak. Ezért pedig még vérlázítóbb az ilyesfajta masszív mikrotranzakciós rendszer, hiszen kis túlzással csak a küllemük változik meg a harcosoknak, maga a játékélmény már kevésbe.
Akár öniróniának is tekinthetnénk azt, hogy a még fel nem oldott pankrátorokat játékfigurák műanyagdobozaiba zárták, és börtönükből csakis a megfelelő összeg kicsengetése után lesznek képesek kitörni a kis méregzsákok.
Több kiadó és fejlesztő is bebizonyította már, hogy ha tényleg szükséges rosszként kezelik a mikrotranzakciók rendszerét, és észszerű kompenzációra épül ez a megoldás, akkor élhető módszereket is lehet alkalmazni úgy, hogy ne kapjon a játékos agyvérzést, miközben a készítők is jól járnak. Most viszont ennek még csak a közelében sem jártak.
Aranyos látványvilágával, könnyű irányításával a WWE 2K Battlegrounds pár órára szórakoztató lehet egy borongós őszi délutánon a haverokkal, de sajnálatos módon ennél több nincs a játékban.
Orbitális technikai hibák ezúttal nem keserítik meg az életünket, de a célzás még most is meg tudja tréfálni az embert, és pár kisebb bug átcsúszott a rostán. A WWE 2K Battlegrounds alapötlete remek, és kellő törődés mellett a fő WWE 2K széria értékes spin-off szála is válhatott volna belőle, ami további folytatásokat érdemel, de a most prezentált összkép nem indokolja azt, hogy később is újra elővegyék ezt a vonalat. Kár érte.
