Hirdetés

X-Men Origins: Wolverine - Teszt

|

A tinilányok hőse, a szemöldök-se-rezzen-amikor-odaabszok-a-gonoszoknak-majd-utána-rágyújtok-egy-szivarra-MAN a mozikban és a képernyőkön! GameStar 2009/05 archív

Hirdetés

Bevallom, napokig ódzkodtam attól, hogy installáljam a játékot. Aztán felkerült, és mivel Mazur összevonta a szemüldekét (ha pedig Mazur összevonja a szemüldekét, annak jó vége nem lesz), ezért nem tehettem meg, hogy ne kezdjek vele végre játszani. Jó, a Raven Software a felelős érte, akik a Hereticet is megalkották anno - de még ez sem mulasztotta el a vacogásom, ami főleg abból eredt, hogy filmből játékot készíteni sosem jó.
Aztán feltelepült, szórakoztam még az átvezető videókkal, mert egy istennek sem akarta felpakolni őket (remélem, csak nekem volt vele ilyen gondom), aztán elindult. Első tíz perc: „jó, oké, szokvány hack'n'slash, mi is volt ilyen? Ja, a God of War. :ásít:" Második tíz perc: „és akkor most felugrik és körbemászik. Tomb Raider. Pfft."
Viszont. Amennyire az elején, meg a játék feltelepítése előtt körbefikáztam, annyira magába vonzott viszont a későbbiekben, így előre is elnézést, de néha ömlengeni fogok (bár igyekszem majd ezt kiküszöbölni).
Azonban ennyit rólam, lássuk magát a játékot.

 

Filmből játékot, vagy játékból filmet?

Májusban érkezett a film, amely X-Men Origins címre hallgat és Wolverine élettörténetét dolgozza fel. Hugh Jackman szívesen bújt vissza az őt a színészi pályán naggyá tevő karakter bőrébe, így a film menedzsereinek már csak egy dolguk volt: játékot kreálni a filmhez. Megvolt ez a Hihetetlen Hulk megjelenésekor, megvolt ez máskor is, viszont most valahogy sikerült olyan csapatot találni, akik tényleg értenek ahhoz, amit csinálnak - a Raven Software került a képbe (nemrégiben Boe járt is náluk, erről a látogatásról egy régebbi cikkben írt). A ravenes srácok pedig nem aprózták el a dolgot: olyan látványvilágot, olyan szintű játékot hoztak létre, amelyet megkockáztatom: már-már a klasszikusok között kell emlegetnünk. A sztori ugyebár adott volt, a játékban viszont sok olyasmi is megjelenik, ami a filmben nem, illetőleg sok dolgot át is vett a film (!), ami a játékban volt először - Hugh Jackman javaslatára. (A filmről egyébként a Másvilágban olvashattok kritikát.) Így nem állok messze az igazságtól, hogy a játék itt nemcsak egy megtűrt kategória lett a film mellett, amit a rajongók megvesznek, a játéklapok lefikáznak, de a menedzserek legalább dörzsölgethetik a markuk, hogy ez is megvolt. Nem. A játék itt egy komplex, remekül kidolgozott harcrendszerű, végiggondolt alkotás, és ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül.


A játék a filmmel ellentétben in medias res kezdődik. Wolverine, aki a 18. században született, Colonel William Stryker programjában vett részt később, és féltestvérével, Victor Creeddel együtt egy mutánscsapatban van. A nem túl távoli jövőben Wolverine ellenségei lelövik a helikopterét, ő kizuhan és zuhan-zuhan, amíg földet nem ér (itt már megkapjuk az irányítást, de csak annyit tehetünk, hogy a szokványos iránygombokkal - WASD - terelgetjük egy kicsit a főszereplőt). A fő feladata az, hogy megkeresse a féltestvérét, Stryker kijelöl egy randevúpontot, Wolverine tehát afelé igyekszik. Dzsungelkörnyezet, egyből a harc közepébe pattanunk. A harc itt még nem komplex (de várjatok csak, később elmesélem, milyen is ez), az egér bal gombját kiakasztod, ezekre az ellenfelekre az is elég. Szóval mászkálunk a dzsungelben, megismerkedünk az alapvető dolgokkal, mindent szépen kiírnak a képernyő aljára, eleinte többször is, elérünk a lezuhant helikopterhez, amivel nem mehetünk ugye sehova, vérfagyasztó üvöltést hallunk a távolból. Gyakunk tovább, nem nagy cucc, majd elérünk az első főellenséghez, a Leviatánhoz. Legyőzzük. Megyünk tovább. Felugrunk a dzsungelharcosok motorcsónakjára. Lövöldözünk egy kicsit - tényleg csak kicsit. Snitt, és máris Victor Creeddel harcolunk a múltban, egy kiskocsmában, majd a mellette levő parkolóban. Snitt. Weapon X bázisa, Wolverine épp kifordul a kádból, és ölni indul.
Lehet fejet kapkodni. Kicsit olyan érzésem volt, mintha fogtak volna érdekes jeleneteket Wolverine életéből, aztán egymás mellé rakták volna, egy-két átvezető videóval. Igazából a Weapon X helyén kezdődik az igazi hókamóka, én legalábbis itt lettem elkötelezett rajongója a játéknak - akkor, amikor időlegesen elveszítettük a regenerálódó képességünket, ennélfogva az eszünkre kellett hagyatkoznunk. Ráadásul itt akadtam le párszor úgy, hogy a készítők édesanyját kezdtem el nem épp felhőtlen hangulatban emlegetni. Ami zavart, hogy a töltőképernyő sokáig tölt, és amikor _tudod_, mit kell csinálni, de mondjuk csak egy milliméter választott el attól, hogy beleférj a téged lövő ágyúk ellen megvédő falszakaszba, ergo mindegyik rádfókuszált és lelőtt, ráadásul még a hülye töltőképernyőt is nézni kell - na az idegesítő.
Szóval a játék elején megtanultuk, mire jó a bal egérgomb. Megtanultuk azt is, hogy mire jó az 1-es gomb: ezzel elő tudjuk hívni Wolverine látnoki képességét (azaz Feral Instinctjét, ahogy a játékban nevezik), ennek pedig jó hasznát látjuk sokszor. Furcsa, nem euklidészi ködben állva láthatunk egy kékes „utat" - ez jelzi azt, hogy merre kell mennünk; zöldben pompáznak azok, amely tárgyakat használni tudjuk valamire - függeszkedhetünk rajtuk, vagy épp rájuk függeszthetünk ellenfeleket; narancssárgában pedig az ellenfeleinket látjuk. Sajnos ez a Feral Instinct sokszor okoz spoilert, így a Weapon X-ben láttam párszor olyan ellenfeleket, akik majd csak később élednek fel, azelőtt pedig ezerszer elmegyünk előttük, és ha bekapcsoltuk ezt a látást, akkor narancssárgák voltak, jelezve, hogy velük lesz majd _valami_.

 

RPG-feeling

Úgy tűnik, eredetileg sima hack'n'slash játéknak akarták elkészíteni a Wolverine-t, hiszen milyen a főszereplő? Lazán dumál és öl. (Nyilván sarkítok.) Aztán a fejlesztőknek a közepén eszükbe jutott, hogy azért csak ne legyen ennyi, úgyhogy belekevertek egy kis kalandjelleget (gondolkozzon is a játékos, ha már), egy kis RPG-t - amennyire csak lehetett, persze, azért mégiscsak a harcon van a hangsúly. Talán ez tette a játékot számomra ellenállhatatlanná. A fejlesztők megtalálták az egyensúlyt, nem vették se túl tomb raideresre, se túl god of warosra - pont jó.
Ráadásul, mint említettem, van benne RPG-jelleg is, igaz, nem túl sok. Ez annyit jelent, hogy Wolverine-t többféleképpen lehet tápolni, illetőleg főhősünk szintet lép. Ha megnyomjuk a Backspace-t, akkor belépünk ebbe a menübe, amelynek a tetején egy kis csíkban látjuk az aktuális XP-értéket (minden ellenfél után XP-t kapunk). Amennyiben először találkozunk valamely ellenséggel, mondjuk gránátossal, akkor több XP-t kapunk, későbbi találkozásokkor már kevesebbet.
Az első néhány szint után minden szintlépéskor két skillpontot kapunk, amiket szabadon elkölthetünk skillekre (ezt is ebben a menüben találhatjuk), de érdemes tartalékolni őket, hogy jobb skilleket kapjunk meg. Ahogy haladunk előre a játékban, úgy lockol ki egyre többféle skill, szóval nem választhatjuk ki rögtön az elején, hogy mire specializálódunk.
Ugyanebben a menüben található az a hely, ahol a mutagénjeinket használhatjuk. A szinteken találhatunk rejtett mutagéneket, amelyeket slotokba rendezhetünk. Sokkal több a mutagén, mint a slot (összesen hármat használhatunk egyszerre), így válasszatok okosan.
Ennyit az RPG-jellegről, ebben a menüben már csak a harckombók találhatók, illetőleg az achievementek. Többféle achievement van a játékban, mindegyik a harcra koncentrál. Van, ami tök vicces, például olyasmi, hogy ölj meg 25 Ghost katonát a saját shotgunjával, vagy lökj le X számú ellenséget magas helyekről.

 

Harcrendszer

Mint említettem, eleinte a harc csupán annyi, hogy ütemesen nyomkodod a bal egérgombot. Egy idő után viszont rá fogsz jönni, hogy vannak olyan ellenfelek, akiket az ilyesmi nem hat meg túlzottan, és csak akkor fogod őket így megütni, ha mákod van.
A legfőbb, amit a legtöbbször használtam, az az a kombó, ami abból áll, hogy a távol álló ellenfelekre ráugrasz és legyakod őket jól. Ehhez meg kell nyomni az E-t, és ha az zölden jelöli, hogy rá lehet ugrani a kijelölt emberre, akkor gyorsan Q-t nyomsz és örülsz. Ha ez nem működik, akkor jöhet egy másik kombó, amihez már a Rage-et is fel kell használni.
A Rage-méterünk a főképernyőn látszik: Wolverine élete alatt, egy vékony narancssárga csíkban. Bárkit megölünk, egy kis vörös gömbben érkezik a Rage hozzánk, illetőleg akkor is, ha egy tárgyat lezúzunk. (Ellenfele válogatja, hogy mennyi Rage nyerhető ki belőle, bossfightok után sok jön, sima ellenfeleknél az is lehet, hogy semennyi.) A Rage használatához a bal Shiftet kell nyomni, majd bal egérgomb és banzáj!
Van még más kombó is, viszont ezeknél már nagyon előjön az, amit nem szeretek: a konzolport-feeling. Mondok egy példát: csupán ahhoz, hogy leguggoljunk és úgy haladjunk előre, tigrisugrással, le kell nyomnunk a Z-t, a bal Shiftet és a bal egérgombot. Ember nincs, aki ezt megcsinálja.
Szóval vannak itt jó dolguk, csak ügyesen. Nagyon jókat találtak ki a srácok, lehetett volna a kombókon még finomítani, de így sem rossz, sőt. Kifejezetten használható és élvezetes fightokat lehet rendezni.

 

Az ellenfelek

Nagyon jól ki vannak találva, így nem fogunk unalomba fulladni. Ha újfajta ellenféllel találkozunk, akkor azt a program kimerevíti és kiírja a nevét, ekkor még csak egyedül vele kell harcolnunk, így hamar rájöhetünk a gyengéjére. Szinte mindegyik ellenfél mást „szeret", van, akit egyszerűen lehetetlen leölni bal egérgombbal, ilyen például a legelső pályán megjelenő égő machetés afro-amerikai srác. Őt egyszerűen megérinteni nem lehet, mert ugrál, rohangál összevissza. Van aztán más, aki páncélöklöt hord és gránátokat lő ki ránk - ő volt a kedvencem, nála azt kell csinálni, hogy amikor kilövi ránk a gránátot, egy bizonyos pillanatban meg kell nyomni a Z-t, és akkor visszapattan rá a lövedék. Poén.
A főellenfelek mindegyikénél is mást-mást kell alkalmazni, a Leviatánnál és a W.E.N.D.I.G.O projekt alanyánál például azt, hogy a hátuk mögé kell kerülni, majd a hátukra ugrani E-Q kombóval, aztán kaszabolni, ahogy belefér.

 

Grafika-nemfika

Hát a grafika az valami csodás. Eszetlenül jól megcsinálták a srácok, a környezet él, minden fűszálnak árnyéka van, Wolverine-ről leszakad a ruha a harcok közben (mmm...), ha meglövik, akkor megjelenik a seb, majd ha nincs harc, látni, ahogy begyógyul, a hátán lengedeznek a szőrszálak (nem annyira „mmm..."). Királyul néz ki, no. Kicsit zavart, hogy Wolverine alakja highlighted, azaz mindenhol kicsit világosabb, mint a környezet, de meg lehet szokni. A harcok filmszerűek, sok a kimerevítés, főleg emlékezetes, többkombós figuráknál, baromi jó.
A helyszínek változatosak és hangulatosak, sok elrejtett cuccal (rejtett Wolverine-figurákat is lehet keresgélni, illetve dögcédulákat).
A zenéért pedig leborulok. Olyan vagány rockzenét, mint ebben, hát, játékban még nem hallottam. Döngölős metál, indusztriál, nagyon illik a kemény, vagány Wolverine-szerephez. A szinkron remek, Hugh Jackman hangja továbbra is csúcs, egy szál panaszom nincs.
Az irányítást szokni kell, az alapokba hamar belejöhetünk, viszont mesterré válni nehéz. Sokszor zavart a konzolport, így például, amikor a csatornarendszerben rohanunk a vízár elől, és ki van centizve minden, akkor nagyon nehéz irányítani, a harcok viszont zseniálisak.
Jó ez a játék, na, egy rossz szavam nincs rá.

GameStar 2009/05

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)