Hirdetés

Mostantól többen is használhatják ugyanazt a nevet az Xbox Live-on

|

A Microsoft is bevezette azt a megoldást, aminek köszönhetően könnyedén megkülönböztethetőek az egymással megegyező gamertagek is.

Hirdetés

A Steamen vagy a Battle.neten már régóta működik egy olyan rendszer, hogy akár több játékos is választhatja ugyanazt a nicknevet, mivel a platform egyedi sorszámmal különbözteti meg őket. Most szerencsére már az Xbox-felhasználók számára is elérhető ez a hasznos kis apróság.

Hirdetés

Mostantól kezdve szinte bármilyen nevet beírhatunk maguknak az Xbox Live-on, még olyat is, amit már használ más, mivel a Microsoft változtatott egy picit a dolgokon. Az előbb említett példákhoz hasonlóan ugyanis már ezen a platformon is egy saját sorszámmal vannak elkülönítve egymástól a játékosok. Ha nem vagytok elégedettek a jelenlegi gamertagetekkel, akkor itt pillanatok alatt lecserélhetitek azt.

Az első változtatás természetesen ingyenes, viszont a továbbiakért már 9,99 dollárt, azaz közel 3 ezer forintot kell kicsengetnünk. Ezen felül érkezett még egy újdonság, ugyanis a névválasztó már több mint 200 nyelv karaktereit támogatja, így gyakorlatilag tényleg mindenki azt írhat be, amit csak akar. Persze kulturált keretek között, már amennyire ez lehetséges.

Ti megváltoztatjátok az Xbox neveteket?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)