Hirdetés

Xbox Live - megjöttek az októberi ingyenes játékok

|

Ismét eljött az ideje, hogy az Xbox Live Gold tulajdonosok bezsebeljenek pár játékot ingyen. Ezúttal is elég erős a választék.

Hirdetés

Hónapról-hónapra vetélkedik egymással a PlayStation Plus és az Xbox Live ingyenes választéka, hiszen mindkét konzol tulajdonosai folyamatosan ingyen juthatnak hozzá elég komoly címekhez. Az Xbox Live legutóbb is elég erős választékkal érkezett (mint pl. a Halo: Reach), szégyenkezni pedig ebben a hónapban sincs okuk.

Az októberben is Gold csomag mellett döntő játékosok ezúttal két izgalmas és akciódús játékot tudhatnak magukénak. Október elsején válik elérhetővé a Battlefield: Bad Company sorozat második része, amelyben szedett-vedett problémás katonákból álló osztagunk soraiban kell túlélnünk pörgős harci helyzeteket. Október 16-án pedig nem más érkezik, mint a Darksiders 2 (amelynek PC-s verzióját a GameStar olvasói már magukénak tudhatják), ami az első rész történetére építve a Halál lovasát helyezi a középpontba, ahogy az fogságba esett testvére ártatlanságát próbálja meg bebizonyítani. 

Az Xbox One játékosok sem maradnak móka nélkül, hiszen a konzol tulajdonosai október elsejétől a Chariot című nagyon hangulatos platformerrel lehetnek gazdagabbak.

Mit szóltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)