Hirdetés

Júniusban jelenthetik be az új Xbox One-változatot

|

Ha 4K-s Xbox One nem is érkezik, néhány érdekes dokumentum arra mutat, hogy a Microsoft valamilyen hardveres frissítést mégis eszközölni fog a konzoljain. A gyártó viszont nyárig nem árul el semmit.

Hirdetés

Bár Phil Spencer saját elmondása szerint nem rajong egy erősebb Xbox One ötletéért, azt nem mondta, hogy másfajta változtatásokat sem eszközölnek a konzoljukon. Egy szemfüles rajongó úgy tűnik, kiszúrta, hogy legalább egyfajta új Xbox One-modell készülhet, amit valószínűleg nyáron mutat majd be a gyártó.

A NeoGAF-en feltűnt poszt szerzője az FCC honlapján talált rá két bejegyzésre, amik arról árulkodnak, hogy a Microsoft két, vezeték nélküli kommunikációra alkalmas chipet is benyújtott a bizottságnak engedélyeztetésre. A szokásos dokumentációt (így például fotókat a majdan a boltokba kerülő termékről) viszont a gyártó kérésére június végéig (25-éig és 29-éig) nem hozzák nyilvánosságra, így csak egy nyom alapján hihetjük, hogy új Xbox One-modellekről van szó. A csatolt dokumentumok listájában ugyanis többek között megtalálható az eredeti Xbox One vezeték nélküli chipjének kódszámával ellátott használati utasítás is.

A felújított Xbox One mögött egyébként sokan egy slim változatot, vagy mégis egy erősebb kiadást sejtenek, de egyáltalán nem kizárt, hogy csupán egy kisebb fejlesztésről van szó, mint amilyen a Sony könnyebb és valamivel energiatakarékosabb CUH-1200-as PlayStation 4-e volt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)