Hirdetés

Xbox One - szagos, érintőkijelzős és projektoros prototípusok a kukában

|

Mielőtt az Xbox One kontroller majdnem olyanná vált volna, mint elődje, a Microsoft rengeteg ötlettel kísérletezett. Szagos, érintős és projektoros kontrollereket a népnek!

Hirdetés

Az Xbox One megjelenése előtt pár nappal remek móka eljátszani a gondolattal, hogy "mi lett volna, ha". A Microsoft nyilvánosságra hozta, hogy az Xbox One kontrollerének kitalálásánál milyen más koncepciókat mérlegeltek.

Az Xbox család egyik legerősebb fegyvere a kontroller. A 360-é már-már hibátlanra sikerült és szerencsére ezt a Microsoft is tudta, ezért az Xbox One kontrollere is nagyon hasonló formatervezésű lett, de közben azért voltak elég vad ötleteik is. Nem is olyan régen elmeséltük nektek, hogy milyen lehetett volna maga a doboz, most pedig megnézhetjük a kontrollerek prototípusait is.

Az Xboxos perifériákért felelős osztály vezetője, Zulfi Alam elmondta, hogy több száz koncepcióval próbálkoztak. "Volt róla szó, hogy kijelzőt rakunk a kontrollerre. De volt olyan koncepció is, hogy szagokat adunk hozzá. Kis érzékelőket építettünk, amik különböző szagokat képesek kibocsátani a kontrollerből, tehát ha például egy dzsungelben megy a játékos, akkor érzi a növények illatát" - mondta Alam.

A Microsoft próbálkozott még kis kijelzőkkel és hangszórókkal is, de végül úgy döntöttek, hogy nem akarják elvonni a játékos figyelmét a TV-ről, ráadásul egy ilyen megoldás hamar kinyírná az elemeket is. A projektoros kérdést - amivel a játékos köré vetíthetnének - is hasonló okokból kukázta a cég, de Alam elmondása szerint mindennel együtt több, mint 100 millió dollárt költöttek az Xbox One kontrollerére. 

Érdekes koncepciók ezek, viszont egy kontrollernél a fogása és a pontossága a legfontosabb, amit úgy látszik jól megoldottak a srácok. A PlayStation 4 kontrollere is hasonlóan jól sikerült, sokkal kényelmesebb, mint a korábbi Dual Shock, de ezt ti is láthattátok már a mélyreható tesztünkből

Nektek melyik prototípus tetszene a legjobban? Vagy legyen egér és billentyűzet támogatás és hagyjuk a kontrollereket?

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)