Hirdetés

Xbox One - beelőzi a PlayStation 4-et?

|

Egy kiszivárgott e-mail tanúbizonysága szerint az Xbox One egy héttel a PlayStation 4 előtt árasztja el a boltok polcait.

Hirdetés

A Sony konferenciáján megkaptuk azt, amire oly sokáig vártunk: bejelentették a PlayStation 4 megjelenési dátumát. Ennek hatására már a gamescom időtartama alatt különböző spekulációkat hallhattunk arról, hogy a Microsoft milyen időben küldené hadba a következő generációs masináját, ám csak a november jelentett biztos pontot az Xbox One esetében és az sem vonatkozott minden régióra.

Az aktuális és meglehetősen meggyőző pletyka a Walmart internetes áruháztól származik, illetve annak stratégiai tervéből, amelyre állítólag a Kotaku tette rá a mancsát és kiderítették, hogy a PlayStation 4 premierje előtt számíthatunk az Xbox One megjelenésére.

A fenti bizonyítékon egyértelműen kivehető, hogy az áruház felkészült a PlayStation 4 november 15-én esedékes indulására egy éjszakai nyitva tartással, azonban egy héttel előtte, november nyolcadikán hasonlóan cselekednek majd az Xbox One esetében is. Bár a forrás nem hivatalos, addig ne írjuk le, amíg az illetékesek nem reagálnak az üggyel kapcsolatban, ellenben a Microsoft részéről nagyon is ésszerű stratégia lenne a PlayStation 4 előtt egy héttel boltokba küldeni a next-gen reménységüket. Szerintetek mi az igazság?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)