Hirdetés

Xbox One - milyen lehetett volna a doboz?

|

Nem vagy boldog a VHS lejátszó kinézettel? Boldogabb leszel, ha megtudod, hogy lehetett volna még uzsidoboz, tésztaszűrő vagy NDK-s hangfal is.

Hirdetés

Amikor a Microsoft először mutatta meg nekünk a Xbox One-t, akkor volt nagy felhördülés, volt akiknek nem tetszett a minimalista megoldás, volt akinek a nevével volt baja és sokan azt mondták, hogy úgy néz ki, mint egy videólejátszó.

Nekem személy szerint egyébként tetszik, de nem tudom, hogy azok, akiket a lelkük mélyéig megrázott az Xbox One dizájnja, azok képesek lesznek-e megnyugvást lelni abban a tényben, hogy lehetett volna sokkal rosszabb is. A Microsoft kreatív igazgatója, Carl Ledbetter a cég partnereinek szervezett éves konferenciáján arról mesélt, hogy milyen rögös volt az út a végső dizájnig és, hogy milyen más koncepciókkal próbálkoztak még.

"Azt akartuk, hogy egyszerű és elegáns legyen, jól összerakva, hogy minden a minőségről szóljon" - mondta Ledbetter. Egy 30 fős csapat neki is állt rajzolgatni (alsó kép) és több száz különböző koncepcióval álltak elő, amik között, ahogy a képen is láthatjátok van olyan is, ami kísértetiesen hasonlít a PlayStation 4 kinézetére. A rajzokat később le is modellezték és valódi környezetben, "nappalikban" tesztelték őket, viszont pár rajzon látszik, hogy a dizájnernek elfelejtettek szólni, hogy ezekbe alkatrészeket is szeretne majd rakni a Microsoft.

Az Xbox One új kontrollerében csak nagyon kevesen találtak kivetnivalót, de ez nem is csoda, mert a Microsoft ebben mindig nagyon erős volt. Ledbetter azt is elmondta, hogy több, mint 200 prototípust készítettek és a tesztek alapján egy átlag felhasználó tizedmilliméter pontossággal képes megmondani a különbségeket. Valóban ennyit tapiznánk azt a szerencsétlen kontrollert?

 

Ezek után meg tudtok békélni az Xbox One kinézetével, vagy a koncepciók közül egy másikat szívesebben láttatok volna?

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)