Hirdetés

Vissza az egész: Xbox One X-en is csak 30 fpssel fut a PlayerUnknown's Battlegrounds

|

Brendan Greene kénytelen volt helyesbíteni korábbi állítását, egyelőre ugyanis csak a 30 fps garantált minden konzolos változatnál.

Hirdetés

Nemrég mi is beszámoltunk arról, amikor Brendan Greene, vagyis maga PlayerUnknown megerősítette, hogy a PUBG konzolos változatainál is 60 fps-re törekednek. A dizájner akkor azt mondta, Xbox One X-en meg is van a 60, és amikor legutóbb látta, Xbox One-on is 30-40 között futott a játék, de továbbra is optimalizálnak.

Hirdetés

A játék atyja most Twitteren osztotta meg a követőivel, hogy a korábbi állításával ellentétben a játék minden Xboxon 30 fpssel fut majd, amikor december 12-én elrajtol. Greene hozzátette, hgy természetesen továbbra is folyamatosan finomhangolnak és keresik a módját, hogyan javítsanak a frame rate-en, de ez egyelőre egy korai build, így többet nem erősíthet meg.

Egyébként akkor sem lennénk meglepve, ha a One X-es változat 30 fps maradna akkor is, ha egyébként a konzol képes lenne simán kihajtani a 60-at, egész egyszerűen azért, mert nem akarják, hogy a normál Xbox One-on játszók (és a vásárlók nagy része ebbe a csoportba tartozik majd) hátrányba kerüljön.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)