Hirdetés

Zöld utat kaphatott az Alan Wake 2

|

Az Alan Wake Remastered vezetheti fel a régóta várt valódi folytatást.

Hirdetés

A 2010-ben debütált Alan Wake nagy valószínűséggel a Remedy Entertainment csapatának egyik legjobb alkotása, így kifejezetten örömteli, hogy idén ősszel érkezik is belőle egy remasterelt verzió, amit PC-n és számos konzolon is nyüstölhetünk majd. Persze most már itt volna az ideje egy teljes értékű folytatásnak, és lehet, hogy a közeljövőben tényleg új kalandokba keveredhet a finn stúdió zseblámpás írója.

Hirdetés

A GamesBeat újságírója, Jeff Grubb újfent biztató hírt hozott Alan Wake rajongóinak, ugyanis ő úgy értesült, hogy a Remedy csapata az Epic Games közreműködésével már dolgozik a várva-várt második részen. Azt viszont Grubb sem tudja, hogy mennyire sziklaszilárd a projekt, ami jelenleg állítólag még csak a tervezési szakaszban van. Egyébként nem ez az első alkalom, hogy az újságíró ezt a témát fejtegeti, hiszen idén tavasszal már szóba hozta az esetleges Alan Wake 2-t.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Egyelőre tehát csak jó forrásból származó pletykaként érdemes kezelni Grubb szavait, viszont egy tavalyi bejelentés értelmében a Remedy és az Epic két játékot is hoz nekünk a jövőben, egy elég ambicizóus címet, illetve egy kisebbet, amelyek ráadásul ugyanahhoz a franchise-hoz tartoznak. Ez alapján simán elképzelhető, hogy az előbbi az Alan Wake 2-t takarja, az utóbbi pedig az író remasterelt kalandját.

Szerintetek érdemes volna folytatni Alan Wake történetét?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)