Hirdetés

ZombiU - bukás volt, nem is lesz folytatás

|

A Nintendo WiiU legjobban fogyó külsős játékát sem vették meg annyian, hogy a stúdiónak megérte volna a fejlesztése.

Hirdetés

A ZombiU a WiiU egyik launch címeként sem volt képes profitot termelni a Ubisoftnak ezért a ZombiU 2 is kuka.

Ives Guillemot, a Ubisoft első embere egy interjúban elmondta, hogy a ZombiU-nak meg sem sikerült közelítenie azt az eladott mennyiséget, hogy profitot termelhessen a cégnek. Pedig a zombis kaland a legjobban fogyó külsős játék volt, úgyhogy bele sem merünk gondolni, hogy mit érezhet most az EA.

"Valahogy biztosítanunk kell, hogy mindaz a kreativitás, ami belement ebbe a játékba egy nagyobb közönséghez is eljut" - mondta Guillemot. "Reméljük, hogy javulni fog a helyzet. Egyelőre azt mondtuk, hogy kivárunk karácsonyig és majd meglátjuk".

Kis öröm az ürömben, hogy a ZombiU sikertelenségéből okulva a másik WiiU exkluzívnak tervezett játékot, a Rayman Legends-et a Ubisoft most már nem csak a Nintendo új konzoljára adja majd ki. 

Az EA vezető Peter Moore sem jár örömtáncot a WiiU-s játékaik sikere miatt. "Négy játékkal voltunk ott a konzol megjelenésekor. Az eladásokat nézve elég kétségbeejtő a helyzet és nekünk, mint cégnek, nagyon óvatosan kell beosztanunk az erőforrásainkat" - nyilatkozta Moore, aki a legfőbb problémát a WiiU a online megoldásaiban látja.

A Nintendo most maga igyekszik megmenteni a WiiU-t, de nagyon úgy látszik, hogy nem is tehet mást, mert a nagy cégek támogatását sorra veszti el, már csak az Activision van mögötte. Mit gondoltok, túlélheti ezt a WiiU?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)