Hirdetés

10 érdekesség, amit nem tudtál a 35 éves Contra sorozatról

|

1987-ben jelent meg az első Contra játék, ami nehézsége ellenére - vagy épp amiatt - óriási sikert aratott mind a játéktermekben, mind az otthonokban.

Hirdetés

A Contra is egyike azon játékoknak, amikre sokan mondanák, hogy rengeteget játszottak velük, de a későbbi pályák felidézése már nehézséget okozna számukra. Annak ellenére, hogy Bill és Lance kifogyhatatlan fegyverekkel darálták az idegeneket, a shoot 'em upban meglehetősen nehéz volt haladni, egy találat is a véget jelenthette - nem véletlen, hogy épp ez tette széles körben ismertté a Konami kódot, ami három helyett rögtön harminc életet adott, jelentősen megkönnyítve a végigjátszást.

Az első játék 1987. február 20-án jelent meg, így épp ma ünnepli 35. születésnapját. Ennek apropóján gyűjtöttünk most össze 10 érdekességet, ami talán még a nagy rajongóknak is újat mond.

Hirdetés

Nem is Contra a játék neve?

Ha azt mondjuk, Contra, mindenki tudja, miről beszélünk, de mi a helyzet a Gryzorral? Vagy a Probotectorral? Mindhárom ugyanazt a játékot takarja, de a Konami úgy döntött, az árkád és PC-s változatnak a Gryzor nevet adja Európában, a NES-est pedig Probotector néven dobja piacra a PAL régiókban. Mi több, tartva a német cenzúrától, az emberi karaktereket robottá változtatták, nehogy probléma legyen abból, hogy emberek lőnek emberekre.

Semmi köze a politikához...

A névváltoztatás mögött alighanem részben az állt, hogy a Reagan-kormány egyik legnagyobb botránya zajlott épp: az Irán-Contra ügy 1986-ban robbant ki, amikor az amerikai közigazgatás tisztviselői törvénysértő módon adtak el Iránnak fegyvereket, majd a bevételeket nicaraguai lázadók, a Kontrák támogatására használták, akik a szocialista Sandinista csoport ellen küzdöttek. Lehetne a hasonlóság szerencsétlen véletlen is, ha nem volna a játék betétdalai között egy Sandinista nevű szám...

...talán csak bizonyos akcióhősökhöz.

A borítóra pillantva joggal érezhetjük azt, hogy a művész, Bob Wakelin a kor népszerű filmjeiből merített inspirációt, és ezt ő maga sem tagadta. A játék eleve a '80-as évek akciófilmjeit idézi, van benne egy kis Rambo, egy kis Commando és Predator is, de a főszereplők és a mögöttük figyelgető lény egyértelművé teszi, hogy az alkotók nagy rajongói voltak Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone, valamint H.R. Giger munkásságának.

Talán...

Az is bizonyára véletlen, hogy a főszereplők nevét A bolygó neve: Halálban játszó színészek neveiből rakták össze. Bill Rizer nevét Bill Paxton és Paul Reiser ötvözésével alkották meg, míg Lance Bean Lance Henriksen és Michael Biehn kombinálásával jött létre. 

Hiába minden

A kor játékaiban legtöbbször hősöket alakítottunk, akik legyőzik a gonoszt, elhozzák a békét, ha nem is véglegesen, de legalább ideiglenesen, amíg egy folytatásban elő nem bukkan egy új fenyegetés. Valami rejtélyes oknál fogva azonban a Contra Amstrad CPC-s változata azzal az üzenettel ért véget, hogy bár az alienek fenyegetését megállítottuk, aktiváltunk egy önmegsemmisítő mechanizmust, ami felrobbantja a bolygót. "Milyen kár" - állt a szövegben és hát tényleg.

Biztos, hogy jó így a képernyő?

Az eredeti, játéktermekbe szánt gépeket valamilyen különös oknál fogva függőleges tájolású kijelzővel szerelték, ami az oldalra scrollozásnál nem volt a legkényelmesebb, de az egyedi bossharcokat megkönnyítette. A portolás során a fejlesztőknek sok mindent át kellett alakítaniuk, hogy otthoni tévéken is kényelmes legyen játszani.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A japán változatban több a sztori

A Famicom-kazettákat a fejlesztők és kiadók maguk módosíthatták, így a Contra japán kiadásában több átvezető és effekt volt látható. Mivel nyugatra a Nintendo hozta, és ő a saját, sztenderd kazettáit használta, az extra jeleneteket ezen változatokból el kellett távolítani.

Feláldozhatók

A minden idők leglegendásabb akcióhőseit tömörítő Feláldozhatók (The Expendables) marketingkampányának részeként megjelent egy a 8-bites korszakot idéző játék, ami egyértelműen a Contra előtt tisztelgett, olyannyira, hogy egyenesen meglepő, miért nem indított a Konami pert miatta (lám, nem minden japán cég gondolkodik úgy, mint a Nintendo...). Ebben Sylvester Stallone, Jet Li és Jason Statham karakterét irányíthattuk. Sajnos már nem elérhető, de videón bármikor visszanézhető.

Titkos üzenet száll a széllel

A Contra famicomos (tehát Japánban kiadott) változata másképp ér véget, mint az amerikai verzió, ez ugyanis azzal zárul, hogy a főhős helikopterre pattan. Van viszont egy jelentősebb különbség is: ha a stáblista alatt a játékosok a Start és Select gombokat nyomva tartották, egy rejtett jelenet fogadta őket, benne egy üzenettel, mely elárulta, hogy a Red Falcon még nem semmisült meg, ezzel utalva a közelgő folytatásra.

Társasjáték készül belőle

Igen, manapság már mindenből készül társasjáték, de meglepő, hogy van, aki épp a Contrát akarta adaptálni. Ebben 1-4 játékos fix paklikból válogathat, ennek lapjait kijátszva nézhetnek szembe a kihívásokkal különböző szinteken. Már a doboza miatt is örülünk annak, hogy létezik (vagyis majd elkészül, mert még csak előrendelni tudjuk).

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)