Hirdetés

20 éves a Battlefield 1942, ami útjára indította a világ egyik meghatározó FPS-sorozatát

|

2002-ben jelent meg az első Battlefield, amit megannyi folytatás követett. Visszatekintettünk az elmúlt 20 év termésére.

Hirdetés

Ugyan a sorozat legújabb része, a Battlefield 2042 bőven ad okot arra, hogy hiányérzetünk legyen, és már a Battlefield V sem volt annyira jó, mint a BF1 előtte, kitartóan reménykedünk benne, hogy a DICE a következő részre összeszedi magát, és annak ellenére, hogy a fejlesztőcsapat nagy része lecserélődött, inspirálódni tud a korábbi munkákból, hogy egy, a széria múltjához méltó új részt tegyen le az asztalra a közeljövőben.

De most nem a jövőről, hanem a múltról lesz szó, lássuk, honnan indult ez a most már 20 éves franchise.

Hirdetés

Volt régen egy stockholmi fejlesztőcsapat, a Refraction Games, amely egy rendkívül ambiciózus játékot villantott meg 1999-ben. A Codename Eagle egy első világháborús lövölde, ami ugyan egy finoman szólva is felejthető kampánnyal is rendelkezett, de a hangsúly a többjátékos módon volt. A Quake-re emlékeztető mozgást és harcrendszert az akkori léptékben hatalmasnak számító pályákkal és számos járművel fűszerezték, ami teljesen egyedivé tette a piacon.

Ugyan hatalmas sikernek közel sem nevezhető, a Codename Eagle jól fogyott, a kiadó Take-Two azonban úgy döntött, hogy a folytatást már nem kívánja támogatni, így a Refraction Games magára maradt. Még szerencse, hogy volt egy szintén svéd gárda, akik addigra jó pénzt csináltak flipper játékokból, így volt miből finanszírozniuk a Refraction Games bekebelezését, a játékjogokkal, motorral és a veterán fejlesztőkkel együtt.

Battlefield 1942

A Refractiontől átigazolt arcok már javában dolgoztak a Codename Eagle folytatásán, ami a második világháborúba kalauzolta volna a játékosokat, a DICE azonban nem tartotta elég érdekesnek a projektet, az ex-refractionös arcokat azzal bízta meg, hogy találjanak kiadót maguknak. Ekkor jött képbe az Electronic Arts, ahol a minőségellenőrzésnél többen is nagy Codename Eagle-rajongók voltak, így örömmel közbenjártak, hogy az amerikai kiadó felkarolja a projektet.

Négy évnyi küzdelmes fejlesztés után ez a játék végül a Battlefield 1942 nevet kapta, és újszerű élménye, az EA támogatása, valamint kiemelkedő minősége miatt hamar népszerűvé vált.

A Battlefield 1942 egy évvel a megjelenés után két kiegészítővel is bővült, ezek a The Road to Rome és a Secret Weapons of WWII voltak, a DICE azonban ez idő alatt sem tétlenkedett, újabb csapatot olvasztott be, a Sandbox Studios pedig gyorsan munkába is állt: ők készítették az utóbbi DLC-t, majd hamar belekezdtek egy önálló játék fejlesztésébe is.

Battlefield Vietnam

A vietnámi konfliktus a mai napig erősen megosztja a közvéleményt az óceán túloldalán, ez pedig hatványozottan igaz volt a 2000-es évek elején, mikor a DICE Canada úgy döntött, ők mégis ezt a konfliktust szeretnék feldolgozni, hiszen úgy látták, vannak aspektusai, amik rendkívül egyedivé tehetnének egy játékot.

A fejlesztők rengeteget inspirálódtak olyan filmekből, mint az Apokalipszis most, az Acéllövedék, A szakasz, sőt, még Robin Williams klasszikusa, a Jó reggelt, Vietnam! is előkerült. A csapat a DICE akkori motorján, a Refractor Engine-en is sokat finomított, hogy jobban bírja az erős növényzetet, ez ugyanis elengedhetetlen volt a vietnámi hadszínterek megalkotásához.

2004-ben megjelent a DICE Canada egyetlen önálló játéka, amire a mai napig örömmel gondolunk vissza.

A rövid életű csapat ezzel az egy címmel is rengeteget adott a sorozatnak. Ők szűkítették le például a választható kasztok számát négyre, illetve nagy változás volt, hogy a valós összecsapásokat tükrözve, a kiegyenlített harcok helyett erős előnyből indultak a helyi erők, amit a támadó oldal csak jól összehangolt támadásokkal fordíthatott meg. Az egyenlőtlen erőviszonyok a felszerelésben is megmutatkoztak, a védekező és támadó oldal más-más fegyverzettel rendelkezett, hogy még autentikusabb legyen az élmény.

Ekkora a Battlefield franchise már nemzetközileg is elismert lett, és egyértelművé vált, hogy jó döntést hozott az EA azzal, hogy beállt a sorozat mögé. A legnagyobb buli viszont még csak ekkor volt készülőben.

Battlefield 2

A svéd DICE közben ezerrel dolgozott a Refractor 2-es motoron, 2005-ben pedig meg is mutatták a játékosoknak, hogy mi lesz az első program, amit az engine új verziója hajt. A Battlefield 2 egy igazi remekmű mind a mai napig. A pályák kivitelezése, a kasztok kiegyensúlyozottsága, a játékmenet minden eleme olyan tökéletes volt, hogy a megjelenés után minden FPS-kedvelő azonnal ráugrott. A Battlefield 2 több Év játéka-díjat is nyert, a Metacritic-en pedig 91-es átlaggal rendelkezik 55 kritikusi értékelés alapján.

A DICE tökéletesen időzítette a világháború elhagyását, a modern hadviselés egyértelműen nagyon feküdt az addigra az első és második világégésből tökéletesen kiokosított játékosoknak. Ezután nem is lehetett kérdés, hogy további tartalmakkal kell támogatni a programot, így még a megjelenés évében befutott a Special Forces, 2006-ban pedig a Euro Force és az Armored Fury nevű kiegészítő.

A játék egy amolyan spin-offal is rendelkezett, ez volt a Battlefield 2: Modern Combat. A sorozat egyik része sem jelent meg korábban konzolon, a franchise növekedésével és a játékgépek térnyerésével azonban ez elkerülhetetlenné vált. A konzolos verzió is 2005-ben jelent meg PS2-re, Xboxra és Xbox 360-ra is.

Sokan úgy gondolják, hogy ez volt a franchise csúcsa, és bár nem volt egyenes a lejtmenet, az kétségtelen, hogy akadtak ilyen-olyan problémák.

Battlefield 2142

A siker hatására égett a DICE fejlesztőinek kezei alatt a munka, hiszen egy évvel a Battlefield 2 megjelenése után máris érkezett a következő felvonás. A Battlefield 2142 a távoli jövőbe repítette a játékosokat, rengeteg páncélos járművel, a föld felett lebegő űranyahajóval és mindenféle futurisztikus fegyverrel.

Ugyan a modern hadviselés nagyot ment 2005-ben, az egy évre rá érkező epizód nem tudta magához láncolni a közösséget. Pedig a Battlefield 2142-nek volt egy erős fegyvere, egy játékmód, ami jóval később a Battlefield 4-ben is visszatért. A Titan lényege, hogy a védekező oldal rendelkezett egy repülő bázissal, amit a támadó oldalnak több fázisban kellett leszednie az égboltról. Ez a 2013-ban érkezett negyedik számozott részben anyahajókkal elevenedett meg.

A 2142 körüli felhajtás hamar alábbhagyott, amin a 2007-ben megjelent Northern Strike nevű kiegészítő sem tudott segíteni. A játékosok gyorsan visszakanyarodtak a Battlefield 2-höz, ami sorra kapta a közösség által készített, jobbnál jobb kiegészítőket, a DICE pedig már a következő nagy dobáson gondolkodott.

Battlefield: Bad Company

A DICE, amióta csak nekilátott a Battlefieldek fejlesztésének, mindig a PC-re összpontosított, aminek részben a megörökölt Refractor motor volt az oka, egészen 2007-ig.

2008-ban a csapat bemutatta a forradalmi technológiákra épülő Frostbite motor első verzióját, és ezzel együtt a Bad Company első részét, ami kizárólag Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra jelent meg. Az elődökkel ellentétben nagy hangsúlyt kapott a történet is, illetve ekkor vezettek be egy újítást, ami azóta a sorozat védjegyévé vált.

A Frostbite 1.0 minden korábban látottnál menőbb rombolást hozott, innentől vált lehetségessé, hogy egy mesterlövészt például ne levadásszon az ellenfél csapat, hanem rábontsa az épületet, ahonnan tevékenykedik. Az ilyen mértékű rombolhatóság korábban példátlan volt, ezzel pedig örökre megváltozott a Battlefield játékok multiplayerének dinamikája, na meg persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a DICE valamelyest stílusidegen módon telenyomta humorral a Bad Company sztoriját, amitől csak még jobban szerették az emberek.

A játék persze nagy sikert aratott, így nem is lehetett kérdés, hogy folytatni kell a vonalat, amivel a motor is csak egyre jobb lett.

Spin-off Battlefield játékok (2009-2011)

Jó nagyvállalat lévén az EA ki akarta sajtolni a BF-ből, amit csak lehetett: dőltek a spin-offok, amik sajnos nem lettek túlzottan sikeresek, pedig némelyikben volt fantázia. Ezekről most csak pontokban emlékezünk meg:

  • Battlefield Heroes: 2009-ben jelent meg, a Refractor 2-es motorra épült, ingyen kínálták (mikrotranzakciókkal), és kevésbé terhelte gépünket, mint a nagyok. A játékmenet hű volt a franchise-hoz, a látványvilág azonban rajzfilmszerű, könnyed hatást keltett. A szervereket hivatalosan 2015. július 14-én leállították, bár egy közösségi projektnek köszönhetően a mai napig játszható.
  • Battlefield 1943: A Battlefield 1943 csak PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra jelent meg, bár a fejlesztés alatt tervben volt egy PC-s verzió is. A játékban csak két mód, a klasszikus Conquest és az Air Superiority játszható három veterán pályán. A méretéhez képest nagy sikert aratott, a szerverei a mai napig elérhetők.
  • Battlefield Online: Az ázsiai piacokra, elsősorban Dél-Koreába akartak ezzel betörni, a BF2 felújított kiadása volt a BF 2142 felturbózott motorjával. A 64 fős harcok 100 fősre bővültek, és a látvány is szebb lett, a játék azonban nem élt sokáig.
  • Battlefield Play4Free: A Battlefield Play4Free szintén egy BF2 klón volt, kicsit jobb grafikával és effektekkel, illetve alacsonyabb gépigénnyel. A játék 2011. április 4-én mindenki számára elérhetővé vált, ám hiába készítették fel a modern elvárásokra, 2015. július 14-én, a Need for Speed: Worlddel, a Battlefield Heroes-zal és a FIFA Worlddel együtt ezt is lekapcsolták.

Battlefield: Bad Company 2

A Battlefield 1943 már megmutatta konzolokon, hogy mire képes a Frostbite fejlesztett, 1.5-ös verziószámú kiadása, a realisztikus ábrázolás azonban nem volt szempont abban a játékban, így kíváncsian várt a közösség, hogy mit villant a Bad Company 2.

Ezúttal a DICE már magabiztosabb volt és PC-re is átportolta a Frostbite 1.5-öt, így a Battlefield: Bad Company 2 Xbox 360 és PlayStation 3 mellett a franchise otthonához is visszatért. A humorral átitatott, az akkori technológiai fejlettséghez képest lenyűgöző rombolhatósággal érkező kampány- és többjátékos módtól mindenki elképedt.

Fantasztikus időszaka volt ez a Battlefield franchise-nak, a Bad Company 2-ből 2012. márciusára több mint 12 millió példány fogyott. Ehhez minden bizonnyal hozzájárult a megjelenés évében, tehát 2010-ben megjelent Bad Company 2: Vietnam is, ami a vietnámi háborúba repítette vissza a közösséget úgy, hogy a menüktől elkezdve, a zenén át, egészen a fegyverekig minden felvette a hangulatot, így a sorozat talán valaha volt legjobb DLC-jévé vált. Miközben ezerrel durrogtattuk a lőszert a modern kori hadszíntereken és Vietnámban egyaránt, a DICE éppen arra készült, hogy ledobja a következő év végén az atomot.

A folytatáshoz lapozz a következő oldalra!

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)