Hirdetés

9000 dollárért kelt el egy 1987-es NES játék

|

Ha annak idején volt eredeti NES játékotok, akkor érdemes lehet szétnézni a gyerekkori holmik között.

Hirdetés

Valószínűleg a nevadai Scott Amos sem gondolta, hogy mihez vezet majd, ha átnézi a padláson felejtett gyerekkori emlékeit. Az úriembernek minden bizonnyal felbecsülhetetlen eszmei értékkel rendelkező dolgok között akadt egy elfeledett NES játék, mely 30 éve bontatlanul hevert egy dobozban.

Hirdetés

A szóban forgó játék az 1987-ben kiadott Kid Icarus volt, amit annak idején - mai árra átszámolva - nagyjából 23 ezer forintért vásároltak, de borsos ára ellenére valamiért sohasem bontották fel, így egy idő után feledésbe merült és végül a padlásra került. Amos-nak ez volt a szerencséje, ugyanis egy kis utánajárással kiderítette, hogy manapság egy bontatlan NES játékért hihetetlen összegeket képesek kifizetni a gyűjtők.

Scott szerencséjére ezúttal egy elég ritka példányról volt szó, ráadásul bontatlanul, hibátlan állapotban, sőt még a vásárlásról szóló nyugta is megvolt hozzá. Végül egy online árverésen kelt el a játék, ami forintra átszámolva nagyjából két és félmilliót hozott a szerencsés család konyhájára.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)