Hirdetés

A Grand Theft Auto játékok, a legrosszabbtól a legjobbig

|

GTA-ból még a legrosszabb sem kimondottan rossz, de azért lehet sorrendet állítani.

Hirdetés

Hivatalosan bejelentette a Rockstar, hogy dolgozik a Grand Theft Auto sorozat következő részén, amivel nyilván nem okozott nagy meglepetést senkinek - teljesen racionális lépés egy olyan szériát folytatni, aminek legfrissebb részéből már több mint 160 millió példány került a boltokba, és 2020-ban többet adtak el belőle, mint bármely korábbi évben a 2013-as megjelenése óta.

Amíg a GTA VI meg nem érkezik, a Grand Theft Auto Online-ban várnak minket új kalandok, vagy bármikor visszatérhetünk a korábbi részekhez - szerencsére ma is remek élményt adtak, egyáltalán nem öregedtek rosszul.

Arra már csak halványan emlékszünk, milyen nehezen indult be a gépezet, és nem meglepő módon a 2D-s éra játékai listánk sereghajtói, de a folytatásokat már nehezebb volt sorba rendezni. Azért megpróbáltuk - bátran írjátok meg kommentben, ha valamivel nem értetek egyet, és osszátok meg velünk saját toplistátokat!

Hirdetés

13. Grand Theft Auto Advance

Ha van GTA, amit nyugodt szívvel ki lehet hagyni, az a San Andreas PlayStation 2-es változatával egy napon megjelent Grand Theft Auto Advance. Egy Mike nevű bűnözőt irányíthatunk Liberty City-ben, egy évvel a GTA III eseményei előtt, aki partnere feltételezett halála után keveredik alvilági körökbe és válogatott bonyodalmakba. Tekintettel arra, hogy a Game Boy Advance-nak voltak korlátai, ez visszanyúlt a 2D-s korszakhoz, de nem ez volt a probléma vele, hanem az, hogy  az irányítása, a kamerakezelése és a technikai problémái miatt egyszerűen nem volt olyan jó élmény játszani.

12. Grand Theft Auto

A sorozat legelső játéka tele volt jó ötletekkel, csak a megvalósítással akadtak gondok. Amikor 1997-ben megjelent, már sok játék megmutatta, mire képes a PlayStation hardvere, és látványát tekintve a 2D-s, felülnézetes GTA ezektől jócskán elmaradt. A játékmenettel, az irányítással ugyancsak voltak problémák, de itt-ott látszott, hogy az alapokra építve később valami különlegeset lehet majd alkotni. 

Bár a kritikusokat nem nyűgözte le, a játékosok elegendő bizalmat szavaztak neki ahhoz, hogy az akkor még DMA Design néven működő csapat fellelkesedjen, és először két kvázi kiegészítővel szolgáljon. Az egyik a GTA: London 1969 volt, a sorozat egyetlen olyan játéka, ami nem valamely amerikai város fiktív verziójában játszódik, a másik pedig az ehhez kapcsolódó London 1961. A kamerakezelés itt sem volt a helyén, a hangulat már annál inkább.

11. Grand Theft Auto II

1999-re készült el a Grand Theft Auto II, amit Game Boy Colorra kár volt kiadni, és a kritikusokat a többi változata sem nyűgözte le, ahogy a játékosok sem rohantak a boltokba miatta. Nagyjából ugyanazon a vonalon haladt tovább, mint elődje, de a játékbeli rendszereket kibővítették, a játékmenetet csiszolgatták egy kicsit. Nem egy konkrét város inspirálta a helyszínt, az amerikai nagyvárosok jellegzetességeiből gyúrták össze. Szórakoztatóbb, mint az első GTA volt, érdekességként ma is érdemes egy próbát tenni vele, de már a maga idejében is bele lehetett kötni, ma meg pláne nem olyan élvezetes.

Trailer helyett egyébként érdemes megnézni az alábbi, 8 perces filmet, ami a játékhoz készült, és amelynek jelenetei az intróban is feltűnnek.

10. Grand Theft Auto: Chinatown Wars

A Grand Theft Auto IV megjelenése után érezte úgy a Rockstar, hogy a Nintendo DS megfelelő lenne egy Liberty City másik oldalát bemutató, 2D-s játékhoz, ami kihasználja a konzol egyedi lehetőségeit, elsősorban a másodlagos érintőképernyőt. Ha autót akartunk lopni, mesterlövész puskával lőni, vagy akár molotov koktélokat készíteni egy benzinkúton, mindig egy-egy jópofa, nem kimondottan összetett minijátékot kellett játszanunk, sőt, vásárolhattunk kaparós sorsjegyet is a móka kedvéért. Egyik legjobb eleme a drogkereskedés volt: különböző szereket vásárolhattunk és adhattunk el úgy, hogy mindig kaptuk az infót arról, melyiket hol lehet olcsón kapni vagy drágábban eladni. 

Sajnos más 2D-s GTA játékokhoz hasonlóan az irányítással itt is akadtak gondok, amik néha a kelleténél frusztrálóbbá tették a játékmenetet. A sztoriban nagy megfejtések nincsenek, de a maga módján érdekes, szórakoztató. iOS-en és Androidon még jobban működik, hibái ellenére is élvezetes, próbáljátok ki bátran!

9. Grand Theft Auto: Liberty City Stories

A 2001-es GTA III-mal úgy lépett szintet a széria, hogy azt az egész játékipar megérezte. Ehhez készült 2005-ben egy előzményjáték, a Liberty City Stories, ami első körben kizárólag PSP-re jelent meg, majd később PlayStation 2-n, még sokkal később pedig mobilokon is elérhetővé vált. Ebben a GTA III-ban megismert Toni Ciprianit irányíthattuk, aki akkor még a Leone családban próbált egyre nagyobb elismerésre szert tenni.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Bár az évek során sokat fejlődött a játékmotor, ebben is lehetőségünk volt kétkerekűekre pattanni, és összességében magasabb minőséget képviselt technikai szempontból, mint az első 3D-s GTA, karakterei, története nem volt annyira érdekes, ezért szerepel hátrébb a ranglistán. Ettől függetlenül remek játék, pótoljátok be, ha máshogy nem, iOS-en vagy Androidon!

8. Grand Theft Auto III

Különleges volt a maga idejében a GTA sorozat mérföldkőnek számító harmadik része, mely minden szempontból túlszárnyalta elődeit, és megmutatta a világnak, milyen szórakoztató egy 3D-s, nyílt világú akciójáték, ami nagy mértékű szabadságot kínál a játékosoknak. Amellett, hogy szabadon lophattunk autókat, kedvünkre randalírozhattunk a városban, magával ragadó volt a története is, hangulatos a helyszín, a néma, az eseményekkel sodródó főszereplő kivételével érdekesek a szereplői, és kiválóak a rádióadói. Bár az utána következő részek rendre túlszárnyalták, még ma is érdemes visszatérni hozzá.

A folytatáshoz lapozz a következő oldalra!

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)