Hirdetés

A Guinness-bizottság visszaállította a korábban csalónak kikiáltott Billy Mitchell rekordjait

|

Billy Mitchell, a legendás játéktermi rekordbajnok korábban elért teljesítményeit most újra rekordként tartják számon, miután sikerült tisztázni bizonyos eredményeket a csalás vádja alól.

Hirdetés

Billy Mitchell a videojátékok hőskorának egyik megkerülhetetlen alakja volt, hiszen olyan játékokban állított be hihetetlen rekordokat, mint a Donkey Kong vagy éppen a Pac-Man. Pár éve azonban állítólag csaláson érték és érvénytelenítették minden korábban elért teljesítményét - most azonban sikerült kiköszörülni a becsületén esett csorbát. 

Hirdetés

A King of Kong nevű dokumentum film remekül (ugyan kicsit elfogultan) mutatja be azt, hogyan versengetek egymással az emberek még jóval azelőtt, hogy egyáltalán létezett volna a kifejezés: e-sport. Ennek egyik főszereplője Billy Mitchell, aki több a Guinness rekordok könyvébe is bekerült rekordot tartott, és ezzel kifejezetten ismertté vált. 

Két éve azonban az árkádgépeken elért rekordokat vizsgáló bizottság, a Twin Galaxies kiderítette, hogy Mitchell több rekordot is MAME emulátoron ért el, ami ugyan szintén szabályos, azonban egy teljesen más kategóriába esik, mint a tényleges játéktermi gépeken teljesítmény. Emiatt a húzás miatt a Guiness bizottság Mitchell minden korábbi rekordját visszamenőlegesen is törölte, köztük az ikonikus első egymillió pontos Donkey Kong futamot is. 

A bizottság azonban most újravizsgálta az esteket, meghallgatott szemtanúkat, és úgy döntöttek, hogy Mitchell korábban elért rekordjai valósak, így újra elismerték azokat. Erről egy videóban számolnak be:

A videóban Billy Mitchell is feltűnik egy kis öntömjénezésre, stílusából látható, hogy valószínűleg nem egy könnyű személyiség, ennek ellenére megérdemli, hogy a ténylegesen a nevéhez köthető rekordokat elismerje a történelem.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)