A Little Big Adventure kalandjáték széria a '90-es évek közepén lovagolta meg a frissen indult 3D-s őrületet. A sorozat mindkét része mókás volt, de nem lett akkora kulturális hagyatéka, mint mondjuk a Neverhoodnak. Ettől függetlenül a mai napig vannak kitartó rajongói az LBA-nek, és sokan várták, hogy az Adeline Software végre előálljon egy harmadik résszel.
A cég társalapítója, Didier Chanfray eredetileg a franchise szerelmeseinek szánta volna az utolsó felvonást, de az első két rész mobilos portja után rá kellett jönnie, hogy ez nem járható út.
Chanfray saját nyilatkozatában a következő olvasható:
"Nagyon hamar kiderült, hogy egyik nagyobb kiadót sem érdekli a Little Big Adventure. A szomorú valóság az, hogy bár van egy nagyon hűséges rajongótáborunk, az egyszerűen túl apró ahhoz, hogy megérje arra felépíteni rá egy új epizódot. Túl nagy a pénzügyi kockázat."
Emellett ott van a cím problémája is. Az elmúlt 25 évben egy másik sorozat vette át a Little Big nevet, ami nagy marketinges nehézségeket okozott.
"Amikor megérkezett a Little Big Planet (ami egy sokkal nagyobb címmé nőtte ki magát), akkor az jelentősen megnehezítette az LBA név népszerűsítését."
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
Mindez oda vezetett, hogy amikor az Adeline Software megkapta a szükséges támogatást a rajongóktól, akkor át kellett értékelniük az egész tervezetet. Nem tűnt jó megoldásnak egy harmadik rész lefejlesztése, mivel az elvileg befejezte volna a szériát. Megújulásra volt szükség, nem lezárásra.
"Az új csapattal lehetőségünk van egy tágabb közösséget megszólítani és megosztani velük az ikonikus karaktereket és történeteiket.
Úgy döntöttünk, hogy rebootoljuk Twinsen történetét."
A jelenlegi tervek szerint a Little Big Adventure rebootja 2024-ben fog megjelenni, a széria 30. születésnapján. A sorozat új címe pedig Twinsen's Little Big Adventure.
Alapvetően az új IP-k és kreatív folytatások hívei vagyunk, de az LBA ténylegesen megérett egy teljes újraindításra. Alig várjuk, hogy láthassuk, mi is fog kisülni majd ebből.
Ha a PC, hardver, mobil, okoseszköz, vagy bármilyen geek téma mozgat, itt a helyed!