Hirdetés

A Sega parányi kézikonzollal ünnepli 60. születésnapját, jön a Game Gear Micro

|

Ha az összes játékot ki akarjátok próbálni, akkor mind a négyféle Game Gear Micrót meg kell vennetek.

Hirdetés

Csak remélni tudom, hogy akadnak szép számmal közöttetek olyanok, akik még emlékeznek a Sega 8-bites kézikonzoljára, a Japánban 1990 októberében, az Egyesült Államokban és Európában pedig 1991 áprilisában megjelent Game Gearre. Hat darab AA elem segítségével ez a remek kis handheld masina rengeteg kellemes játékórával ajándékozta meg a gamereket a '90-es évek elején, ebbe pedig most ti is belekóstolhattok. 

Hirdetés

A mai napon a cég 60. születésnapját ünneplő Sega ugyanis bejelentette, hogy nem maradnak ki a mostanában annyira divatos mini retrókonzol dömpingből, ők azonban nem a Dreamcastet vagy épp a Sega Saturnt élesztik fel ebben a formában, hanem Game Gear Micro néven egy apró kézikonzollal rukkolnak elő. A Game Gear Micro 4980 japán jenbe, vagyis nagyjából 14 ezer forintba kerül, és összesen négyféle színben lesz kapható (fekete, piros, sárga és kék). Mindösszesen 8 centis átmérőjéhez hasonlóan apró, 1,15 hüvelykes kijelző társul, ha viszont valaki mind a négyféle változatot előrendeli, akkor kapni fog egy replikát a legendás "Big Window" kijelzőnagyítóból is. Ez a gyakorlatban így fest:

És miért is rendelnétek meg négy különböző Game Gear Micrót? Nos, természetesen nem csak színeikben térnek el egymástól ezek a kis masinák: mind a négy változatra négy-négy különböző játék kerül rá. Íme a teljes felhozatal:

  • Fekete: Sonic the Hedgehog, Out Run, Royal Stone, Puyo Puyo 2
  • Piros: Game Gear Shinobi, Columns, Megami Tensei Gaiden: Last Bible Special, Revelations: The Demon Slayer
  • Sárga: Shining Force, Shining Force II, Shining Force: Final Conflict, Nazo Puyo Aruru no Ru
  • Kék: Sonic & Tails, Gunstar Heroes, Sylvan Tale, Baku Baku Animal

A Sega egy trailerrel is előrukkolt a bejelentés kapcsán:

Az egyébként előre tudni lehetett, hogy a mai napra valamiféle nagy bejelentéssel készül a Sega. Kósza híresztelések elindultak arról is, hogy az Xbox Series X konzolok Japánban Sega Series X néven jelennek majd meg, és ezt fogják ma bejelenteni, de végül ez a pletyka pontosan annak bizonyult, aminek első hallásra is tűnt: egy bődületes marhaságnak. 

A Game Gear Micro október 6-án érkezik meg Japánban, nyugati megjelenésről egyelőre nem esett szó.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)