Hirdetés

Akár 16-an is menedzselhetjük ugyanazt a várost a Stronghold fejlesztőinek következő játékában

|

A stratégiai és MMO-elemeket vegyítő Romans: Age of Caesar a legendás Caesar III szellemi örökösének is tekinthető.

Hirdetés

Megalakulása óta sok játékon dolgozott a brit Firefly Studios, de a legtöbben szinte biztosan a 2001-ben indult Stronghold széria miatt ismerik a nevét, ami tavaly egy vadonatúj taggal bővült a Stronghold: Warlords képében. A viszonylag friss megjelenés ellenére viszont úgy tűnik, nem pihennek a fejlesztők, és rövidesen elérhetővé teszik következő alkotásukat, ami gyakorlatilag egy kooperatív MMORTS lesz. Legalábbis a stúdió szerint.

A Romans: Age of Caesar egészen az ókorba repít vissza minket, ahol a római birodalom felvirágoztatása a célunk, ám mivel ugyebár Róma sem egy nap alatt épült fel, saját városunk menedzselése sem lesz gyerekjáték. Szerencsére nem kell egyedül megbirkóznunk a kihívásokkal, ugyanis akár egy 16 fős csapat tagjaként is igazgathatjuk településünket.

Hirdetés

A játék Steam-oldala szerint közösen fáradozhatunk a birodalom egykor pompás városainak újjáépítésén, csapatmunkával pedig komoly gazdasági sikereket érhetünk el. Persze támadásokra is fel kell készülnünk, mivel a barbárok betörési kísérletein túl korrupt politikusok is megnehezíthetik a dolgunkat. A PvE mellett PvP-harcok is lesznek, és az sem mindegy, hogyan manőverezünk az ármánykodással teli szenátusban.

Az eddig látottak alapján egy vérbeli klasszikus, városépítős játéknak tűnik a Romans: Age of Caesar, ami a jelenlegi tervek szerint április 27-én fog teljes pompájában megjelenni. Ha szerettétek régen a Caesar III-at, vagy az Impressions Games más, ugyanezt a műfajt képviselő alkotását, akkor egyértelműen ajánlott egy pillantást vetni a Firefly újdonságára is.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Nektek hogy tetszik? Adtok neki egy esélyt?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)