Hirdetés

Az első két Doom is támogatja már a szélesvásznú képernyőket

|

Ez kifejezetten fontos újdonság lehet azok számára, akik nosztalgiáznának egy kicsit az id Software valamelyik klasszikusával.

Hirdetés

Manapság a játékosok túlnyomó többsége valószínűleg már szélesvásznú képernyőn pörgeti a játékait, hiszen az ebbe a kategóriába tartozó képarányok lettek az általánosak a monitorok, illetve a TV-k esetében is. Ebből pedig az következik, hogy a régebbi, más képarányt használók alkotások gyakran nyújtva vagy esetleg fekete mezőkkel megtoldva jelennek meg a modern kijelzőkön, ami nyilván nyomot hagyhat a játékélményen.

Hirdetés

Szerencsére a Doom és a Doom II esetében már megoldódott ez a probléma, ugyanis az id Software két klasszikusa már natívan támogatja a szélesvásznú képernyőket, így gond nélkül mészárolhatjuk a démonokat 16:9-es képarányban is. A csapat ráadásul még a FOV-on is csavart egy picit, így most már tényleg jobb élményt nyújt a két lövölde PC-n, modern konzolokon, illetve természetesen mobilokon is.

Persze ez csak a jéghegy csúcsa, ugyanis jöttek még ilyen-olyan újdonságok és változtatások a két játékhoz, amelyekről itt meg is találtok minden fontos információt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)